Csúcsidőben okozott tömegkarambolt egy koala egy ausztrál autópályán

koala
Vágólapra másolva!
Hat autó csúszott össze reggel hét órakor, csúcsidőben az ausztrál Adelaide egyik autópályáján, a baleset hátterében egy koala-mentőakció áll - írta a Daily Star. 
Vágólapra másolva!

A koala az úttesten volt, feltartva a forgalmat, míg egy segítőkész autós meg nem állt, hogy megnézze, mi okozza a fennakadást.

Azzal nem számolt viszont, hogy a mögötte haladók nem tudnak megállni, és

a kocsisorba egymás után csapódott hat autó.

Komolyabb sérülés nem történt írja a lap, a koalát pedig messzebb az autópályától visszaengedték a vadonba.

A lap kitér arra is, hogy 2019-ben volt egy hasonló eset, akkor egy tehén tévedt az autópályára, de ő nem volt olyan szerencsés, mint a koala, mert őt lelőtték.