A repülőtéren nyert 300 ezer dollárt egy nő, miközben várt a felszállásra - videó

Vágólapra másolva!
Egy texasi nő 300 ezer dollárt (közel 90 millió forint) nyert egy játékgépen a McCarran nemzetközi repülőtéren, miközben a gépére várt, hogy felszálhasson. 
Vágólapra másolva!

Több játékgép is van a McCarran nemzetközi repülőtéren, a texasi Megan H. pedig az egyiken megütötte a 302 ezer dolláros (90 millió forintos) főnyereményt. A nyerés pillanatáról videó is készült, melyet a repülőtér Twitter-oldalán is megosztottak.

- kiáltotta a nő, amivel magára is vonta a közelben tartózkodók figyelmét. A repülőtér üzemeltetői gratuláltak a nőnek, és még egy képet is megosztottak, ahogy áll a játékgép mellett:

A nőnek a közösségi médiában is többen gratuláltak, az egyik azt írta, hogy néhány nappal korábban 200 dollárt tett a gépbe, így ő is hozzájárult ezzel a nagy nyereményhez - írja a foxbusiness.com.

A repülőtéren 1400 játékgép található a poggyászkiadó és a kapuk közelében az érkezők és távozók részére, a pandémia miatt azonban jelenleg csak 500 üzemel.