Idén is elmarad a Hollókői Húsvéti Fesztivál

Hollókő
Vágólapra másolva!
Idén sem rendezik meg a Hollókői Húsvéti Fesztivált és a locsolkodást, elmaradnak a Nógrád megyei világörökségi faluban a hagyományőrző programok is - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

Kelecsényi Péter közleményben azt írta: az immár két éve elmaradó húsvéti fesztivál, annak hagyományőrző forgatagával a vendégeknek és a szervezőknek is hiányzik, ezért úgy döntöttek, hogy

augusztus 20. és 22. között háromnapos hagyományőrző fesztivált szerveznek

ugyanolyan formában, mint húsvétkor teszik. Ennek részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Hollókő Forrás: Shutterstock/Richard Semik

Kelecsényi Péter kitért arra, hogy a hatályos szabályoknak megfelelően a kézműves- és ajándékboltok mellett a kiállítások sem látogathatók,

nem kereshetik fel a turisták a várat sem.

A településre érkező túrázókat, sétálni vágyókat korlátozott számban, a településen rendelkezésre álló parkolóhelyek erejéig tudják fogadni, míg a forgalmat a helyi polgárőrség mellett a rendőrség is irányítani fogja. A helyi vendéglők, élelmiszert árusítók és a helyi piac árusai elvitelre értékesíthetnek a szabályokat szintén betartva írta.