Öten meghaltak lavinaomlásban a Francia Alpokban

Francia Alpok
Vágólapra másolva!
Összesen öten haltak meg több lavinaomlásban a Francia Alpokban hétfőn.
Vágólapra másolva!

A francia alpokbeli Écrins-hegységben Grenoble-tól délkeletre

három síelő szenvedett halálos balesetet

Gap városának ügyészsége szerint.

A hegyi túravezető és két turista 400 métert zuhant a mélybe,

amikor 3700 méteren bekövetkezett a hóomlás.

A helyi sajtó szerint a térségben fokozott lavinariasztást adtak ki korábban.

Az Ailefroide hegyen

egy négy fős csoportot rántott magával a hótömeg, ketten közülük meghaltak, egy síelő pedig eltörte a karját.

Egy harmadik lavina Valjouffrey település mellett zúdult le három embert sodorva el. Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.
Franciaországban a koronavírus járványa miatt nem üzemelnek a síliftek.

Sok tapasztalatlan ember ezért gyalogszerrel vág neki a sípályáknak.

Az idei év kezdete óta már számos baleset történt, mind a Francia Alpokban, mind pedig a Pireneusokban.