Ismét lesz Mesterségek Ünnepe a Budai Várban

Budapest, 2019. augusztus 17. Csipkevesrést próbálnak ki érdeklődők a 33. Mesterségek Ünnepén a Budavári Palotában a megnyitó napján, 2019. augusztus 17-én. Az augusztus 20-ig tartó rendezvényen mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Immár 35. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 20-tól 22-ig várja a látogatókat a Budai Várban új helyszínen, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig.
Vágólapra másolva!

A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivált az állami ünnepség részeként idén először ingyenesen látogathatják az érdeklődők. Díszvendégek a türk nyelvű országok, a fesztivál kiemelt témája a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Mesterségek Ünnepén mintegy ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programokkal, mesterségbemutatókkal, népi játszóházakkal, látványműhelyekkel, divatbemutatóval, folkkocsmával és táncházzal várják a közönséget.

Az erdő és a tó tematikához kapcsolódva a kicsiket mesesarok és bábszínház szórakoztatja, a felnőttek a látványműhelyekben megismerhetik a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó kézműves mesterségeket, a késes, bőrműves, szaru- és csontfaragó szakmákat és a hálókészítést.

A díszvendégek képviseletében jelen lesznek azeri szőnyegkészítők, kazah hagyományos viseletkészítők és nemezesek, üzbég batikművészek és tatár bőrművesek, valamint Törökország és Kirgizisztán kézművesmesterei. A rendezvényre koreai mestereket is meghívtak, akik a koreai palotákat, templomokat díszítő vörös-kék díszítő festést, a dancheong tradicionális festést mutatják be, és az érdeklődőkkel megismertetik a kalligráfia és a koreai foltvarrás sok évszázados technikáját is.

A rendezvényen kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek vásári hangulatot, kiállításon mutatják be a hagyományos és újragondolt kalotaszegi gyöngy kultúrát. A látogatók fotókiállítás, valamint kézműves bemutatók keretében nyerhetnek betekintést a népi ékszerkészítés rejtelmeibe.

Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István és az új kenyér ünnepét.

Az Agrárminisztérium támogatásával idén is megrendezik a folkTREND! divatbemutatót, amelyen a negyedik alkalommal kiírt pályázat nyertes alkotásai mutatkoznak be.

Forrás: MTI/Mónus Márton

A fesztiválon fellép a Muzsikás Együttes, Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, Csík János és a Mezzo, valamint Fitos Dezső és társulata. A Hagyományok Háza is jelen lesz programjaival, többek között a Magyar Állami Népi Együttes fellépésével és Pocket-koncerttel. Délelőtt gyerekprogramokkal, meseszínházzal, bábjátékkal, délután divat- és viseletbemutatóval, felnőttmegőrzővel, este koncertekkel, táncelőadásokkal, táncházzal és folkkocsmával várják a közönséget a fesztiválon.

A Mesterségek Ünnepe helyszínei a Budai Várban: az Anjou sétány, a Bécsi kapu tér, a Kapisztrán tér és a Szentháromság tér.