Így lehet majd utazni a hosszú hétvégén

vonat balaton vasút MÁV
Vágólapra másolva!
A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok - MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV - az augusztus 20-i ünnephez igazították a járatok közlekedési rendjét - közölte a vasúttársaság.
Vágólapra másolva!

A MÁV közleménye szerint augusztus 19-én a vonatok a pénteki, 20-án a szombati, 21-én az ünnepi, 22-én pedig már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek.

Nemcsak szombaton és vasárnap, hanem augusztus 20-án is közlekedik a Szob és Fonyód közötti Jégmadár, valamint a Szolnok és Fonyód közötti Napfürdő expressz emeletes vonat is.

Forrás: MÁV

Közölték azt is, hogy egyes helyi járatok szintén az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek.

Ezekről a társaság honlapján, a települések aloldalain érhetők el információk.

A bevásárlóközpontok augusztus 20-i zárva tartása miatt egyes járatok menetrendje.

További információkat itt olvashat.