Európában csak Lappföldön érezheti magát úgy az ember, hogy bármely pillanatban egybeolvadhat a természettel. A végtelen vad vidéken töltött napok hosszú ideig meghatározzák az utazó hangulatát – addig biztosan, amíg vissza nem tér oda. Tíz nap Finn-Lappföldön, a csodák birodalmában.

„Pörgettem a Facebook-hírfolyamot, láttam, hogy az ismerőseim mind kiszabadultak. Korfu, Toszkána, Szicília, Adria, Balaton. És akkor megláttam a te képedet, azt a hihetetlen ősrengeteget, meg a szarvast. Egyből arra gondoltam, mennyire jó lehet neked ott. S hogy mennyire bátor vagy, hogy megint ezt választottad."

Ezzel a pár mondattal fogadott az egyik kedves barátom, miután 2021 augusztusának legvégén ismét hazatértünk Észak-Finnországból. Ahol a közelgő ősz első színeit, az út mentén, az erdőben kóborló szarvasokat néztük. Ahol a földről, mindenféle mosás nélkül, két marokra ettük az áfonyát.

A mindent beborító áfonyatengerForrás: Lantos Gábor

Ahol tavakat sétáltunk körbe és megmásztuk a lappok szent hegyét, a Saanát. Ahol lápi vizenyőre épített pallós turistaúton sétáltunk, s ahol fent álltunk a Pallastunturin a szivárvány alatt. Nehéz bánni a szavakkal, mert nem adják vissza azt az élményt, amelyet Finnország (már megint) jelentett a számunkra. Most megpróbálom, bár félek, hogy megint nem járok teljes sikerrel.

Az út szervezése a koronavírus-járvány miatt volt izgalmas. Júniusban még olcsóbbak voltak a repülőjegyek, mégsem mertük megvenni a jegyeket, mert nem tudtuk, mi történik két hónappal később. Júliusban szigorítás jött, majd augusztus elején az újabb enyhítés. Ekkor már minden oltással be lehetett utazni Finnországba. A repülőjegyet Oulu városáig vettük, ezért Helsinkiben a reptéren mi voltunk az egyetlen átszálló külföldi utasok, akik nem a fővárosba mentek. Az ellenőrzés gyors volt és udvarias, megnézték az oltási igazolást. Simán léphettünk be az országba, s ettől a pillanattól kezdve senkit sem érdekelt, hogy mit csinálunk, hová megyünk. Szabadok voltunk. Ez a mondtat – ismerve az elmúlt másfél év történéseit – különleges jelentőséggel bírt. Ouluból autóval vágtunk neki a finn Lappföld északnyugati szegletének – térképre nem volt szükség és GPS-re sem; a fejemben volt már minden út, minden kanyar, minden állomás.

Sokan hüledeznek, amikor valaki az itthoni 35 fokot 10 fokra cseréli és nekivág ennek az útnak. Még többen azt kérdezik, mi a jó ebben? Talán az, hogy Finnország északi részén az első pillanatban egybeolvadsz a természettel. Ha felgyalogolsz a Sarkitunturi nevű hegyre és lenézel, az jut eszedbe, hogy a Föld egy olyan szegletébe érkeztél, amelyet még nem hódított meg az ember, ahol végtelenek és tágasak a terek, ahol úgy harsog a lappföldi erdő mohákkal és páfrányokkal borított zöldje, hogy az elmondhatatlan.

Ott álltunk a szivárvány alatt a PallastunturinForrás: Lantos Gábor

Ha megállsz az erdőben egy hatalmas termeszvár előtt, akkor nem az az első gondolatod, hogy mennyire jó lenne mindezt szétrúgni, hanem azon gondolkodsz, hogy a hangyáknak mennyi ideig tartott ezt a csodát létrehozni. Órákat tölthetsz el úgy, hogy teljesen egyedül vagy, hogy bármikor felbukkanhat előtted egy rénszarvas, legyen az fekete, vagy fehér. Különleges szerencsénk volt ebben. Az összes kirándulásunk alkalmával láttunk szarvast, kétszer úgy jött velünk szembe, hogy ránk sem hederített. Kevés olyan pontja van a világnak, ahol tényleg elmondhatod ezt.

Ugyanakkor abból sem csinálok titkot, hogy nem ez volt az első utunk Lappföldre. Bajban lennék, ha pontos számot kellene mondanom, de valahol tíz körül járhat a számláló. Tudom, hogy a világnak vannak még érdekes és általam fel nem fedezett pontjai, de ide mindig visszahúz valami megfoghatatlan, elmondhatatlan érzés. Meg aztán volt egy olyan cél, amely az eddigi utazások során elmaradt: ez volt a

Saana megmászása

Az 1029 méter magas Saana a számik (vagyis a lappok) szent hegyének és szent helyének számít. Manapság úgy tartják: ezt a hegyet minden valamirevaló finn embernek meg kell másznia egyszer.

A természeti viszonyok és a zord lappföldi tél miatt a túrát május vége és október eleje között lehet a legkönnyebben megtenni, bár akadnak olyan vakmerő, vagy inkább őrült emberek, akik télen is nekivágnak. A Saana Finnország északnyugati csücskében, a norvég-svéd-finn hármas határ közelében található Kilpisjärvi mellett emelkedik. Ha havas, olyan, mint Moby Dick volt John Houston 1956-ban rendezett filmjében. Ha elolvad a hó, akkor egy kopár, köves, púpos hegy, amelynek megmászása 3-4 órát vesz igénybe.

A távolban a lappok szent hegye, a Saana 1029 méter magas csúcsa. Ezt másztuk megForrás: Lantos Gábor

Augusztus végén a mászásra tökéletes időben vágtunk neki a kirándulásnak. A kocsit Kilpisjärvi egyik parkolójában hagytuk, a hegy aljában lévő erdőbe pedig pallókon lépdelve hatoltunk be. Öt perc sem kellett, máris szembejött velünk egy hatalmas barna rénszarvas, amely a legnagyobb nyugalommal tépkedte le a fák leveleit. Ő tehát ebédelt, mi viszont a kanyargós pallókon haladtunk előre az erdőben. Amikor pedig kibukkantunk a fák közül, fenséges, egyben elgondolkodtató látvány tárult a szemünk elé. Egyrészt ott volt a szent hegy – ez volt a fenséges. Másrészt a hegyre vezető meredek út kis gondolkodásra késztetett, de ez a gondolkodás nem tartott tovább három másodpercnél. Úgy voltunk vele, ha már itt vagyunk, nem szabad semmitől megrettennünk.

A térképre pillantva Kilpisjärvi nehezen megközelíthető, eldugott településnek tűnik a hatalmas kiterjedésű Finn-Lappföldön. A valóság ennél kicsit árnyaltabb, bár az kétségtelen, hogy – válasszunk bármilyen közlekedési eszközt – kell pár óra, amíg ide eljutunk. A 21-es (E8-as) számú főút a Botteni-öböl északi partvidékétől, Tornio városától fut fel északnak, s Muonión keresztül 476 km megtétele után ér Kilpisjärviba. A távolsági buszok Ouluból, illetve Rovaniemiből indulva érkeznek meg Kilpisjärviba. A legközelebbi finnországi repülőtér Kittilä-ban van, amely 275 km-re fekszik Kilpisjärvitól. A legközelebbi repülőtér a norvégiai Tromsöben van, ez 162 km. A vasút szerelmeseinek sem kell lemondani az élményekről: A Helsinki-Rovaniemi vonatút csodás élményekkel gazdagít, Rovaniemiből pedig autóbusszal, vagy bérelt autóval lehet felutazni Kilpisjärviba.

Az út első fele meredek, de jól sétálható mászással indul. A Saana csúcsa felé haladva, a távolság egynegyedét megtéve egy kilátóteraszra ér az ember. Ide több út is vezet – az utolsó szakaszon lépcsők segítik a mászást. Ezt nem olyan régen alkották, amikor felújították az ösvény első részét, mert a rengeteg mászó gyakorlatilag tönkretette az eredeti utat.

Tursiták özöne mássza meg minden évben a lappok szent hegyét, a SaanátForrás: AFP/Lehtikuva/Otto Ponto

Már a kilátóteraszról is elképesztő látvány tárul a szemünk elé. Alattunk az 558 méterrel a tengerszint felett fekvő Kilpisjärvi-tó. Balra tőlünk a végtelen Finn-Lappföld, szemben a svéd-finn határon magasodó hegyek, jobbra tőlünk Norvégia. A koronavírus-mentes időkben a finn-norvég közúti határon ellenőrzés nélkül lehetett átmenni, most szigorúak a szabályok.

A teraszról indul felfelé a kövekkel, sziklákkal tarkított ösvény, az utat festett facölöpökkel jelzik. A mászás nehéz és nehezebb, kapaszkodó nincs, itt tényleg ajánlott az óvatosság, ugyanakkor az utat mégsem nevezném veszélyesnek.

Kilátás a Saana tetejérőlForrás: Lantos Gábor

Egyszerűen annyi a titok, hogy oda kell figyelni és állandóan a lábunk elé kell nézni. A Saana 1029 méter magasan lévő csúcsa különös játékot űz az emberrel. Azt gondoljuk, hogy már majdnem ott vagyunk, de aztán mégsem. Egyszer látni véljük a csúcsot, hogy aztán hosszú időre eltűnjön az ember szeme elől. S közben csak megyünk fel és fel. Maga a táv nem vészes, a parkolótól 4 km, de igen lassan lehet csak haladni. Tudom, hogy ez nem a Mount Everest, mégis az égnek lendítettem a kezem, amikor felértünk, s ott álltunk a Saana csúcsán.

Fenséges kilátás a Saana csúcsárólForrás: Lantos Gábor

Nem sokáig, mert a süvöltő szél éppen akkor kapcsolt rá, s hozta igazi formáját. Pedig maradtunk volna még, mert a kilátás tényleg páratlan. Lent a tavon a csónaktaxinak nevezett Malla kishajó szelte át a vizet és tartott oda, ahol 2015-ben megkértem a feleségem kezét. Pár gyors fénykép után meg kellett kezdeni az ereszkedést, mert a nyomunkban már ott voltak az újabb és újabb érkezők. Kutyás fiatalok, nagymamák és nagypapák – megint elcsodálkoztam, hogy az idősebb finn emberek többsége micsoda elképesztő kondival rendelkezik. Mondjuk az az úr, aki a terasznál azt hitte, hogy olasz vagyok, nem mászott fel idáig. De a többség úgy jött, mintha csak a pesti Korzón sétálna.

A Saana-ról való lefelé ereszkedés nehezebb, mint a felfelé kaptatás. Az embernek ilyenkor a saját testtömegét is meg kell fognia, miközben az ingatag köveken és a sziklákon halad visszafelé. Időben a lefelé vezető út tehát nem sokkal rövidebb, mint a felfelé mászás.

A Saana megmászása örökre szóló élményForrás: Lantos Gábor

Az alapvető különbség, hogy lefelé végig a szemünk előtt van az a páratlan panoráma, ami miatt az emberek ide elutaznak. Már akkor, ha nem lefelé, a lábunk elé nézünk. A kilátóteraszhoz visszatérve már az utolsó szakaszt kezdtük meg, a hegy alján lévő erdőben kis híján eltévedtünk, de egy út mentén növő nagy gomba megmutatta a helyes irányt. (Ezt a gombát felfelé is láttuk, emlékeztünk rá.) Amikor pedig a kocsihoz visszatértünk, két emlékezetes dolog történt.

Szarvascsalád kocog az úton KilpisjärvibanForrás: Lantos Gábor

Egyrészt nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy sikerült a Saana-t megmászni. (Egyikünk sem nagy csúcshódító alkat, de innentől kezdve nincs akadály.) Másrészt pont ott és akkor kocogott a főúton egy szarvascsalád: a legnagyobbaktól a legkisebb, ovis szarvasokig felbukkant a teljes família. Ez a kép, meg a Saana napsütésben fürdő púpja örökké megmarad az emlékezetünkben.

A tíz legjobb dolog Lappföldön, Észak-Finnországban

1. Áfonya
A gyümölcs, amelyből annyi található Lappföldön, hogy nem lehet leszedni. A gyümölcs, amelyet bármelyik erdei séta alkalmával marokszámra lehet leszedni és ott, helyben megenni. Mi is ezt tettük – minden egyes alkalommal, amikor csak beszabadultunk az erdőbe. Leszedtük és úgy, ahogy volt, magunkba tömtük.

Az áfonyafésűForrás: Lantos Gábor

Mosásra nem volt szükség, az eső elvégezte helyettünk a munkát. Csak a kezünk lett mindig lila, ennyi kellemetlenséget viszont érdemes elviselni azért, hogy a zamatos lappföldi áfonya íze szétomoljon a szánkban. Utánozhatatlanul finom. Az áfonyához tartozik utazásunk egyik legviccesebb momentuma is. Az egyik ABC-ben arra lettünk figyelmesek, hogy egy nagy műanyag fésűszerű eszközt árulnak, mellette pedig vödrök sorakoztak. A megfejtésre sem kellett sokat várni: a furcsa tárgy nem volt más, mint az áfonyafésű. Ezzel könnyen és gyorsan lehet leszedni a gyümölcsöt. Ekkor értettem meg, hogy finn barátaink hogyan tudtak egy nap alatt 17 kiló áfonyát vödrökbe pakolni.

2. Szauna
Erről már ezer meg ezer oldalt írtak, hogy Finnország a szauna hazája, s ezzel az állítással nem lehet vitatkozni. A mi apartmanunkban is volt saját szauna, amely a hosszú sétás, vagy hegymászós napok végén jótékony szolgálatot tett testünk felfrissítése érdekében.

Tábla mutatja, merre van a szaunaForrás: Lantos Gábor

Az igazi élményt azonban az a szauna jelentette, amelyet lappföldi barátaink otthonában próbáltunk ki: a fatüzeléses kályhát előbb jól megtömték, majd amikor a hőmérséklet elérte a 110 fokot, jöhetett a loccsantás – a kövekre. A boltokban kapható különféle aromákkal csak fokozni lehet az amúgy utánozhatatlan életérzést. Én az erdei aromát választottam. Elmondhatatlanul jó érzés volt a forró szaunában magamba szippantani az erdei illatot.

3. Szarvas-ovi
Rovaniemi városától kissé északra van a Mikulás otthona, a Santa Claus Park. Erről sokan írtak már (én is), meg hazánkból is indultak közvetlen repülőjáratok december elején a lappföldi fővárosba. Kevesebben tudják azonban, hogy nem messze a Télapó házától van egy szarvas-ovi, ahol nyáron és ősszel az akkor cseperedő és növő kis szarvasokat 5 euró ellenében bárki megetetheti és megsimogathatja. Az etetés úgy történik, hogy a kezünkbe adnak egy leveles ágat, ezt kell magunk elé tartani, hogy a szarvas letépje róluk a leveleket.

Ovis szarvasok simogatása RovaniemibenForrás: Origo

Az mondjuk nem volt éppen felemelő látvány, amikor egy éhes fehér szarvas a levelek után ácsingózó kis állatot nemes egyszerűséggel lerúgta, hogy a kicsinek semmi ne jusson, neki meg minden. Mindegy, családban maradt, ezen nem tudtunk segíteni. Az viszont elképesztő, hogy a kis szarvasoknak mennyire selymes és puha volt a szőrük. A nagyok már készültek a télre, az ő szőrzetük sokkal vastagabb és érdesebb volt, de az ovis szarvasok simogatása szintén olyan élmény volt, amit nehezen felejt el az ember.

4. Mökki
A finnek nyaralóházait nevezik mökkinek, ezekből is több fajta található. Vannak olyan mökkik, amelyekben sem víz, sem villany nincsen. Én is jártam egy ilyenben. A mökki melletti tóból ittunk, ha pedig sötét lett, ott volt a petróleumlámpa. És vannak olyan luxusmökkik, amelyeket a turizmus szolgálatába állítottak. Ebben aztán minden van: internet, tévé, teljesen felszerelt konyha, szauna – bár ez utóbbi minden mökki elengedhetetlen tartozéka. A lappföldi utazók kisebb része választja a hoteleket – a szállodák itt is ugyanolyanok, mint bárhol a világon – a többség a mökkikbe igyekszik.

5. Pallók
Finnországban a rengeteg tó mellett még több mocsarat és vizenyőt találunk, ez különösen Lappföldre igaz. A helyiek viszont nem szeretnék, ha emiatt kevesebbet tudnának kirándulni.

Éppen ezért választották azt a megoldást, hogy hosszú pallókat vertek le a földbe, s a kiránduló ezeken haladva száraz lábbal hatolhat át a vizenyőkön, a mocsarakon. A látvány érdekes, megkapó, az őszbe csavarodó természetben gyönyörű – főleg akkor, ha a nap is süt közben. A pallós séták a mostani kirándulás emlékezetes momentumai között maradtak meg.

6. Rúska
Elnézést kell kérnem az olvasótól, de nem tudom eldönteni, hogy Lappföld melyik arca szebb.

Az őszi, azaz a Rúska-időszakban mutatott, vagy a téli? Egy biztos, a lappföldi ősz színei festővászonra valók. Ez az időszak azonban nem túl hosszú. A látványos változás minden év szeptember ötödik-hatodik napján, az első éjszakai fagyok beköszöntével kezdődik és három hétig tart. Hihetetlen gyorsan alakul át a természet.

Az ősz, vagyis a rúska időszaka, amikor ezer meg ezer színben pompázik LappföldForrás: Photononstop/Photononstop/Alberto Nardi

A nyírfák sárga levelei, majd a sárgából vörösbe váltó színorgia, a fenyvesek zöldje, az ég kékje, az erdő talajának barnasága olyan látványt nyújt, amit egyszer mindenkinek látnia kellene. Aztán szeptember utolsó napjaiban vége ennek az időszaknak, minden lelassul, minden megáll. Október eleje már meghozhatja az első havat is, miközben a köd veszi át az uralmat a táj felett. A nap egyre alacsonyabban jár, a kék égre szürke felhőmonstrumok érkeznek, egyre kevesebb a napsütés. Miközben az október Magyarországon az egyik legszebb időszak, Lappföldön ez már a dermedés és a végtelen sarki éjszakák előszobája. Idén különösen korán, már szeptember 13-án, hétfőn leesett az első hó a Pallastunturin.

7. Tél
A legtöbb alkalommal télen fordultam meg Lappföldön, amely egyszerűen leírhatatlan élmény. Nem csak azért, mert a legnagyobb esély ekkor van arra, hogy lássuk az északi fényt, vagyis az Aurora Borealist. Hanem azért is, mert a legjobban ilyenkor mutatja meg ez a vidék a vadságát, az erejét, a szépségét. Ilyenkor lehet a szarvasokat, vagy a husky kutyákat a szánok elé fogni és suhanni a hatalmas hóval borított erdőben. Ilyenkor lehet kipróbálni, milyen az, amikor egy szaunában töltött negyedóra után az ember elmerül a jégtáblák között a tóban, miközben a levegő hőmérséklete mínusz 20 fok alatt van. És ezt is túl lehet élni. Mi az, hogy! Nem túlélni kell, hanem át kell élni.

8. Tej
A finn konyháról nem nagyon lehet ódákat zengeni – mondják azok, akik csak felületesen (vagy úgy sem) ismerik ezt az országot. Jó, azt elismerem, hogy a finn konyha nem vonultatja fel a gasztronómia nehéztüzérségét, de azért Lappföldön is lehet jókat enni, vagy inni. A finnek minden főétkezés mellé kiteszik a tejet, a zsíros vajat és a kenyeret.

Sült szarvas és főtt krumpli az igazi finn csemege.  A háttérben meg ott a tej és a vajForrás: Lantos Gábor

Az egyik vacsoránk így nézett ki. Szarvasfilé és szarvassült házi főtt burgonyával és párolt zöldséggel. Majd vajas kenyér és hideg tej. Később még áfonyás süti. Ehelyütt a tejről szeretnék pár szót szólni. Teljesen más íze van, mint a magyar tejnek, a szakértők szerint érezni lehet benne azt, ahogy a tehenek lelegelték az egész ország gyepszőnyegét. Ebben azért lehet némi költői túlzás, de az biztos, hogy a jéghideg finn tej mindenkiben nyomot hagy – legalábbis azokban, akik szeretik a tejet.

9. Állatkert
A világ legészakibb fekvésű állatkertje Rovaniemitől 80 km-re, délre található.

A Ranua Állatkert különleges hely. A mi kedvencünk már 4 éve is Manasse, a hatalmas jegesmedve volt. Az állat 2017 telén nem volt hajlandó megmoccanni sem, élvezte a téli napfényt, hiába dobáltak neki húst, meg halakat. 2021 őszén nagyobb szerencsénk volt – vagy Manasse volt éhesebb a kelleténél. Először megint úgy tűnt, csalódás lesz a vége, mert Manasse párjával a nekik kialakított barlangban pihengetett, miközben odakint hol sütött nap, hol pedig esett az eső. Aztán eljött a legnagyobb zuhé és az etetés ideje. És Manasse kegyeskedett előmászni a barlangból.

Két hatalmas jávorszarvas a Ranua ÁllatkertbenForrás: Lantos Gábor

Mi pedig ott álltunk a zuhéban és nem érdekelt bennünket semmi, csak az, hogy végre előjött a jegesmedve. A Ranua Állatkert hatalmas kiterjedésű paradicsomi hely azoknak, akik a messzi észak állatvilágát akarják megfigyelni. Itt láthatunk két hatalmas jávorszarvast – szerencsére csak itt találkoztunk a hatalmas testű állattal -, a fejét a teste körül forgató hóbagollyal, rengeteg rénszarvassal és persze madarakkal is. A Ranua Állatkert Lappföld egyik kihagyhatatlan helye és látványossága.

10. Tavak
Talán az első iskolai közhely, amelyre olvasmányélményeim alapján emlékszem: „Finnország az ezer tó országa." Felnőttként tudom, hogy ez így nem igaz, de a gyerekeknek el kell adni a dolgot, s ez nagyon jól hangzik, nem? Nagy bajban lennék, ha most meg kellene mondanom, hogy a tíz nap alatt hány tavat láttunk, mert rengeteget. Volt olyan (nem is egy), amelyet körbesétáltunk, volt olyan, amelyen hajóztunk. Ez utóbbi az Inari-tó, amely Lappföld egyik legnagyobb kiterjedésű állóvize. Amikor süt a nap és kék az ég, gyönyörű, de borús időben sem lehet csúnya.

Ukko szigete az Inari-tóbanForrás: Lantos Gábor

Ám a gyanútlan utazó könnyen megjárhatja a tavakkal. Amikor Inariban végeztünk a hajózással, szerettünk volna olyan helyen kiülni a partra, ahol nincsenek sem magánházak, sem nyaralók. Nem találtunk ilyet, pedig jó 40 km-t autóztunk a norvégiai Kirkenes felé. Nem baj, majd legközelebb.

Mert, hogy lesz legközelebb, az egészen biztos.

Finnország, Lappföld, 2021. augusztus 20-29.