Magyarországon négy lovasturisztikai útvonal létesül a közeljövőben. Az EuroHorse névre keresztelt útvonalak közül az első, amely Észak-Magyarországon halad keresztül, 2022-től a nagyközönség számára is bejárható lesz. Edelényben a túraút egyik fogadópontját adták most át - közölte Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a nem túl magas hegyek, festői lankák, puha, nagy részben löszös talaj azok a tényezők, melyek miatt Magyarország egész Európában egyedülálló lehetőségeket nyújt a lovas turizmus számára. Azonban mindez csak a földrajzi adottság. Nyugat-Európához képest Magyarországon kevesebb a természetben lezárt magánterület, így a magyar táj kiváló célpont azok számára, akik lóháton szeretnék felfedezni a régiót.

Forrás: Shutterstock/ Mzorin

Ezeket a körülményeket felismerve indult útjára 2012-ben a Kincsem Nemzeti Lovas Program, amelynek fő célja, hogy Magyarországon szabályozott kereteket alakítson ki a turisztikai célú lovaglásnak, valamint az útvonalak kijelölésével és az infrastruktúra kialakításával belovagolhatóvá váljon az ország.

A programban a következő években négy útvonalat jelölnek ki az országban a lovasok számára, melyek közül az első, az EuroHorse 1 már elkészült, és 2022-től a nagyközönség számára is bejárhatóvá válik. Az országot északon végigjáró 1800 kilométeres útvonal mentén 31 lovas fogadópontot alakítottak ki, ahol el lehet látni és szállásolni a lovakat. A pihenőpontokat interneten keresztül lehet majd foglalni.

Az EuroHorse 1 egyik ilyen fogadópontját az edelényi Városi Sport- és Szabadidőközpontban Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség alakította ki. A helyszín különlegessége, hogy a lovas turisták mellett a helyi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjait is kiszolgálja majd, hiszen az iskolásoknak lovas oktatásokat tartanak majd.