Elbűvölő környezetben teljesítettük a kéktúra egyik szakaszát - képek

10. Emelkedőn az ősz legszebb színeiben

Az Országos Kéktúra számunkra egyre fogyó szakaszai közül az ősz utolsó napjaiban fogtunk neki egynek: a Bükk-hegységet elhagyva, az Upponyi-hegységen átvágva, majd a Putnoki-dombságon keresztül egészen a Gömör-Tornai karsztig jutottunk. Zavartalan napsütésben, még mindig pompázó késő őszi erdőben a kéktúra a szokásos élményt nyújtotta: új emberek, vidékek, apró falvak és csodák felfedezése, no meg a közlekedési anomáliák legyűrése.

Miután az ember lánya már eljutott az Országos Kéktúra (OKT) teljesítésének 76 százalékához, kezd bonyolultabbá válni a szervezés. A tömegközlekedés és a szálláskínálat korántsem esik egybe az általunk teljesíthetőnek vélt túraszakaszok végpontjaival, így

állandó volt a variálás, mikor és hova tudunk elmenni.

Ráadásul, bár szeptember elején elkezdtük a túra szervezését, szállás már alig-alig akadt, így kicsit nehezen akart összejönni ez a pár kilométer.

Ezúttal két kocsival oldottuk meg az utazást Budapestről. Az első este Dédestapolcsányról még elvittük a másik autót Aggtelekre, ahova a túránk végét terveztük. Egyébként, ha valaki pont ezt a szakaszt teljesítené egyben:

Dédestapolcsányra van közvetlen buszjárat Budapestről, illetve Aggtelekről is indulnak buszok a fővárosba.

Szállásunk a Dédes Kertfogadóban volt, ahol az üzemeltetést nemrég átvevő vendéglátók mindenben igyekeztek kis csapatunk kedvében járni.

A meleg reggeli után zimankós mínuszokban ballagtunk ki a buszmegállóba, ahol megkezdődtek a bonyodalmak, pedig csak Mályinkáig szerettünk volna visszautazni mintegy két kilométert. Az OKT teljesítésének első szakaszát ugyanis pont itt fejeztünk be négy és fél évvel ezelőtt, most pedig a pecsételés után Dédestapolcsányon áthaladva akartuk folytatni utunkat.

Beálltunk a buszmegállóba, de csak egy másik irányba tartó buszsofőrrel találkoztunk.

Miután megtudta hová tartunk, somolygott egyet a bajsza alatt, hogy az a busz, amire mi várunk, ide nem fog beállni. Volt olyan kedves azonban, hogy felhívta az éppen érkező busz sofőrjét, hogy szedjen össze minket. Némi hálálkodás után úgy tíz méterrel arrébb vonultunk a buszmegálló mellett haladó úthoz, mert itt már valamiért megfelelőbb volt várakozni. Szerencsére meg is érkezett a busz időben, így hamar Mályinkán találtuk magunkat, ahol némi pecsétvadászat után végre újra a kéktúra vonalán bandukoltunk.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a túráról!

Pontosabban az aszfaltot koptattuk: Mályinkát elhagyva végig Dédestapolcsányon, pár pillantást vetve a Bükk innen jól kivehető vonulataira.

Néhány kilométer után már a Lázbérci-víztározónál találtuk magunkat, csodálatos késő őszi környezetben.

A víztározó környéke fantasztikus mély, rikító és pasztell színekbe öltözve várt minket. A nyugalmat és a csendet a lépten-nyomon érkező horgászok és pár kiránduló törte csak meg. A Bán-patak felduzzasztásával létrejövő mesterséges tó a Sajó-völgyi iparvidék vízellátását biztosítja. A 77 hektáron elterülő tározóból a vizet egy tisztítóműn keresztül juttatják el a lakossághoz, egyébként jelentős halállománnyal rendelkezik.

A kétúra a tó mellett halad végig, mi pedig csak ámultunk és bámultunk.

Csak azon sajnálkoztunk, hogy nem úgy terveztük a napot, hogy felmásszunk a tó fölé is az egyik ösvényen, hogy felülről is szemügyre vegyük a tájat.

Innen már nincs messze Uppony, ahol sajnos a pecsételőnél lévő kocsma már nem működött. Ennek hiányában a focipálya mellett lévő padoknál letelepedtünk és megebédeltünk.

Upponyt elhagyva ismét az erdőben találtuk magunkat.

Szedtük a lábunkat, mert még 13 kilométer várt ránk aznap. Az erdő errefelé nem kevésbé volt színpompás, mint a víztározó környékén, így meg-megálltunk az egyébként egyáltalán nem megterhelő szakaszon, hogy minél tovább élvezzük a látványt.

Ráadásul itt még útba esik egy igen szép kilátópont is: a Három-kő-bérc. Itt már olyan meleg volt, hogy meg kellett szabadulnunk néhány ruhadarabtól. Ez egyébként minden túranapunkat jellemezte:

kora reggel fagy, délelőtt kabátos, délután már csak pulcsis-rövidujjas időjárás volt egészen naplementéig.

Itt ismét pihentünk egyet, majd megkezdtük utunkat Putnok felé. A város felé közeledve a közútra vezetik a kéktúra útvonalát, így viszont kitárul a horizont is. Áthaladtunk a Sajón, és hamarosan a vonatállomáson pecsételtünk.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a túráról!

Itt már annyira nem volt őszinte a mosolyunk, mivel az aszfalton való túrázás egyikünknek sem kedvence, és még pár kilométert meg kellett tenni a város szélén fekvő vendégházig.

Borongós hangulatunkat aztán feldobtuk egy kiadós vacsorával az egyetlen nyitva talált étteremben.

Szombat este senkit sem került el az álom, másnap pedig korai kelést és indulást terveztünk, ugyanis a nap végén el kellett érnünk egy buszt.

A következő részben Aggtelekig túrázunk majd.