Csodálatos helyekre visz a kéktúra, de néha érdemes letérni róla - képek

21. Szádvár

Négynapos túránk első napja, amelyen Aggtelekről Szögligetig jutottunk , eléggé fárasztó volt. Másnap mégis gyorsan megreggeliztünk, és igyekeztünk időben elindulni, mert – a kocsit magunk mögött hagyva – először vissza kellett kapaszkodnunk az Országos Kéktúra útvonalára. Ez majdnem egy órába tellett, ráadásul itt is rögtön egy kisebb kitérővel kezdtük: felmentünk Szádvárra, amit nagy vétek lett volna kihagyni.

A 460 méteres Várhegyen található várrom építésének pontos időpontjáról nincs információ, első említése a 13. századra esik. A szabálytalan alaprajzú vár meglehetősen nagy területet foglal el a fennsíkon, mesés kilátópontokkal. Mivel ismét tiszta napunk volt,

az Alacsony- és Magas-Tátra havas csúcsai is tisztán látszottak innen.

A várat 1688-ban gyújtották fel és hagyták el a Thököly-féle kuruc hadjáratok után. 2007 óta az akkor megalakult Szádvárért Baráti Kör szakmai felügyelettel végzi a vár körüli állagmegóvást (ottjártunkkor is éppen a vár körül dolgoztak).

Jelenleg a Nemzeti Várprogram keretében zajlik a vár további szépítése, ami szerintünk nagyon jó ízléssel történik.

Mióta utoljára itt jártunk, információs táblákat és padokat helyeztek ki, valamint egy komolyabb, fából készült lépcsősor is megjelent.

Miután körbelelkendeztük a várat, és ettünk egy kicsit, folytattuk utunkat a csendes és száraz erdőben. Az aznapra tervezett szakasz is hosszúnak ígérkezett, így gyorsan róttuk a kilométereket a jelenleg elhagyott Szabó-pallag erdészházig, ahol azonban

egy hosszabb pihenőt tartottunk ebédelni.

Innen tovább szaporáztuk a lépteinket, mert Bódvaszilason el kellett érnünk a buszt, amely visszaviszi egyikünket a kocsihoz. Míg a sofőr begyűjtötte az autót, bevettük magunkat a négy nap alatt egyetlen (!) nyitva tartó kocsmába, majd megszabadultunk a cókmókunktól (amit egyikünk továbbvitt az autóval), hogy az utolsó, Bódvarákóig tartó pár kilométert is teljesítsük.

Naplemente (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Pénzes Gyöngyvér

Pont naplementekor sikerült átvágni a két falu közti sík területen, aminek nagyon szürreális hangulatot kölcsönöztek a narancsos fények, a felégetett tarló és a Bódvarákó szélén található elhagyott kőfejtő.

Az Esztramos-hegy egyébként végig fenntartotta figyelmünket különleges alakja és formái miatt.

A hegy belsejében több barlang is található (jelenleg technikai okok miatt nem látogatható), de 2020 óta egy 300 méteres via ferratán is lehet némi adrenalinlöketet beszerezni.

Bódvarákón végigbaktattunk a nagyon csendes és hangulatos főutcán, majd beestünk a szállásunkra felmelegedni, megvacsorázni és egy jó nagyot pihenni.

Másnap Bódvarákót elhagyva a Szár-hegyen, majd a Szalonnai-hegyen kalandoztunk tovább az erdőben.

Aznapra csak 15 kilométer volt betervezve,

és a buszhoz sem kellett különösebben rohanni. Az időjárás változatlan volt, így ragyogó napsütésben túráztunk az első pihenőnkig, amely – a kékjelzésről tényleg csak egy pár lépésnyire lévő – Martonyi pálos kolostoránál volt.

Hasonlóan az előző nap látott várhoz, a pálos rend egykori kolostora is mesés helyen, az erdő mélyén fekszik. A kolostor temploma 26,5 méter hosszú és 12,5 méter széles, gótikus stílusú. 1341-ben alapították, és nagyjából a 16. század közepéig működött, miután lakhatatlanná vált. Feltárása során sok rekonstrukciós munkát is végeztek,

a tervek között szerepel a szentély és a belső rész helyreállítása.

A kápolna után már csak egy emelkedőt kellett leküzdeni, hogy az aznapi szintkülönbséget letudjuk, és a nap második fele a lehető legkellemesebb túraútvonalon haladjon tovább. Az erdőben a velünk lévő kutya (Zserbó, akit még tavaly ősszel szedtünk össze Zádorfalván, szintén az Országos Kéktúra teljesítése közben), megugrasztott egy nagyobb szarvascsapatot, amelyek teljesen megkerülve minket egy hatalmas kört tettek, így nagyon jól meg tudtuk őket figyelni.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat!

A délutáni órák már Tornabarakonyban találtak minket, ahol az egyik legjobb szállásunkon, a verandán üldögélve élveztük ki a nap utolsó meleg sugarait. Másnap reggel a hűtőből vásárolható helyi (fantasztikusan jó minőségű) tojásból magunk készítettük a reggelinket, és a ház gondoka is átjött váltani pár szót, beavatva minket a kis falu mindennapjaiba.

Ha valaki valóban el akar vonulni, és a csendet élvezni, Tornabarakony szintén egy tökéletes választás.

A faluban nyáron kézműves táborokat is szerveznek.

Az utolsó nap már csak egy egyórás szakaszt tudtunk betervezni a közlekedési nehézségek miatt, de cseppet sem bántuk. Az utolsó pecsételés után Rakacaszenden ismét kocsiba ültünk, még megnéztük a Rakacai-víztározót, és Miskolcon is akadt idő egy kiadósabb ebédre, mielőtt az autópályán ismét Budapest felé vettük az irányt.