Az alábbi videót Tanzánia északi részén, a Serengeti Nemzeti Parkban rögzítették, ahol egy turistacsoport egy szafarin vett részt. Épp három gepárdfivért figyeltek, amikor azok közelebbről is megnézték maguknak a nyitott dzsipet. Elhajtani már késő volt, nem akarták felhergelni a vadállatokat, így türelmesen vártak, mi történik. Míg az egyik nagymacska felmászott a tetőre, másikuk beugrott a hátsó ülésre, és alaposan körbeszaglászott.

Az utas elmondása szerint ezek voltak élete legfélelmetesebb pillanatai – írja a Komo News. Az idegenvezető tanácsait követve sikerült megőriznie nyugalmát, lelassítani lélegzését és kerülni a hirtelen mozdulatokat, valamint a szemkontaktust az állattal.
A lehető legnyugodtabb akartam maradni, hogy elkerüljek egy rossz végkifejletet"
– mesélte az amerikai turista. A gepárd végül megunta a dolgot, és inkább elment gazellára vadászni.