Nem akart több órán át sorban állni egy brit nő útban Mallorca felé, azért egy cselt eszelt ki. A produkcióról készült videót megosztotta a TikTokon, amit volt aki brilliánsnak nevezett, mások szerint undorító volt - írta a Daily Star.

Charlotte Rees a vőlegényével Mallorcára repült, azonban nem akart több órán át sorban állni a manchesteri reptéren, ezért úgy tett, mintha el lenne törve a lába, a "sérült" végtagra egy rögzítő csizmát húzott.

A "sérült" utasForrás: Daily Star

A csel bejött, a művelet végén a csizmákat a repülőgép mosdójában levetette. Minderről videót is készítette, aminek a fogadtatása meglehetősen vegyes lett: egyesek szerint briliáns módon kerülte ki a várakozást a nő, más azt írta, a valóban fogyatékos utazókkal szúrt ki,  az eljárást pedig gusztustalannak nevezte. 

Utóbb Rees azt írta, sajnálta a többi várakozót, de nem bírta elviselni a gondolatot, hogy sorban kell állnia, és ő maga is meglepődött, hogy bevált a trükkje.

A "Hogyan jutsz át a reptéri biztonsági ellenőrzésen öt perc alatt az elejétől a végéig, amikor háromórás sorban állás van" című videót már több mint 142 ezren nézték meg.