Napról napra nő a fehér hegy, amely egy német falu fölé magasodik - képek

Monte Kali
Vágólapra másolva!
A Németországban található Monte Kali a világ legnagyobb mesterséges sóhegye, amelynek tetejére szervezett túrákon lehet felmenni.
Vágólapra másolva!

A Heringen mellett lévő sóhegy, amelyet a helyiek Kalimanjarónak is becéznek, körülbelül 200 méterrel magasodik a falu fölé.

Azért fehér, mert nátrium-kloridból, azaz asztali sóból áll, és mesterségesen került oda.

A közelben ugyanis kálisót bányásznak, annak melléktermékét pedig itt halmozzák fel, mivel az nem olyan tiszta, hogy megérje forgalomba hozni.

A sóhegyet 1973-ban kezdték el felhalmozni, és termelési óránként 900 tonnával nő. Bár sokan féltik tőle a környezetet, a turizmusnak jót tett:

évente 5 ezren keresik fel a környéket miatta.

Fel is lehet menni a tetejére, de csak szervezetten, idegenvezetővel. Fentről körülbelül 100 km távolságra is el lehet látni, ha jó az idő - írja a Wikipedia.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a sóhegyről!

Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Monte Kali
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!