Örökre eltiltotta a Wizzair a gépen őrjöngő magyar utast

WizzAir-gép a londoni reptéren augusztusban - illusztráció
Vágólapra másolva!
A magyar utas Kairó felett kezdett őrjöngeni, így a pilóta az ottani reptéren szállt le. A gép 18 órát késett a renitens utas miatt, akit ezért örökre eltiltott a Wizz Air. A társaság elmondta: pilótájuk jó döntést hozott.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Wizz Air gépe Dzsiddából repült Budapestre, amikor az egyik utas egyik pillanatról a másikra balhézni kezdett.

A férfi először a mellette ülő utast inzultálta és bántalmazta, majd rátámadt az egyik légikísérőre is, akit szintén megütött.

A pilóta úgy döntött, azonnal leszáll a kairói reptéren

A járat kapitánya ezért a gép azonnali divertálását rendelte el Egyiptom fővárosának repülőterére.

A lekötözött rendbontó utast azonban csak több mint 2 órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről.

Mivel a repülős személyzet munkaideje ekkorra már majdnem lejárt, a gép Ciprusra ment, ahol a fedélzeten ülő 220 utasból álló embertömeget Larnacában és Nicosiába helyezték el az ottani szállodákban.

A személyzet és a javarészt mekkai zarándoklaton résztvevő külföldi így végül 18 órás késéssel landolt Budapesten.

A Wizz Air a Bors kérdésére elmondta: a pilóta helyesen járt el.

- közölte Szécsényi Dániel, a Wizz Air szóvivője.

Elmondták azt is, hogy a kairói hatóságok azonnal léptek az ügyben, és eljárást indítottak a balhés magyar utas ellen, aki egyébként több tízezer eurós kárt okozott a légitársaságnak, így a hatóságok mellett ők is megteszik a megfelelő jogi lépéseket.

Az utas többek között soha nem ülhet többé a cég gépeire

A Wizz Air megteszi a szükséges jogi lépéseket a szabályszegő utassal szemben, akit a légitársaság járatairól végleg eltiltottak

- szögezte le a szóvivő, aki a cég nevében kért elnézést az utasoktól.

- jelentette ki határozottan.

Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a hirtelen agresszióhullámot, vagy min vitatkoztak össze útitársával, a Wizz Air úgy tudja, hogy nem volt bódult állapotban, tehát drogot és alkoholt nem fogyasztott.

- mondta egy gyakori utazó, aki Dzsiddában is megfordult már.

A címlapi kép illusztráció!