Végleg bezár a világ legrosszabb állatkertje, ahol brutális körülmények között tartották az állatokat

Vágólapra másolva!
December közepén jelentette be egy brit állatkert vezetősége, hogy végleg bezárnak. Az állatvédők örülnek ennek a hírnek, ugyanis az évek során számos állat pusztult el a parkban a brutális körülmények miatt és a fenntartók még akkor sem változtattak semmin, mikor több milliós büntetést kaptak.
Vágólapra másolva!

A TheSun számolt be arról, hogy miután Nagy -Britannia legrosszabb állatkertjének titulálták, a cumbriai South Lakes Safari Zoo bezárja kapuit. A hírt az állatkert december közepén tette közzé, miután a milliomos alapítót, David gillt az utóbbi időben rengeteg kritika érte, mivel az állatkertben számos állat pusztult el az évek során. 

Ezek miatt a parkot korábban 255 ezer fontra(126 millió forint) büntették, miután egy tigris megmart egy gondozót. Ezután úgy tűnt, hogy a dolgok jobbra fordulnak, azonban ez nem így lett. Ugyan 2017-ben Gill kilépett az üzletből és más vette az állatkert üzemeltetését, a helyzet nem lett semmivel sem jobb. 

Nagy-Britannia „legrosszabb állatkertje” végül bezár, miután több száz állat pusztult el, és az állattartót megrongálták,
álatkert, álatkínzás
Fotó: Freedom For Animals 

Több látogató is készített olyan megrázó képeket, amelyeken láthatóak, hogy az ottani állatok milyen kegyetlen körülmények között kellett éljenek. Emellett előkerültek olyan képek is, amelyeken sérült vagy elpusztult állatok vannak. Ezek közé tartozik egy kapibara, aminek a testét sebek borították. Mint kiderült a vízidisznó összeverekedett az egyik társával, akiről a gondozók is tudták, hogy agresszív. 

Egy másik fotón pedig egy zebra látható egy kis ketrecben, aminek a rácsai közé beszorult a a patája. 

Az állatbarátok és a természetvédők nagy örömmel fogadták a hírt, hogy végleg bezár ez az állatkínzó hely. Mindezt a közösségi oldalakon osztották meg, ahol a Born Free jótékonysági szervezet menedzsere azt mondta: 

Bár örülünk a bejelentésnek, az állatok jövőjével és a helyszínnel kapcsolatos részletek még nem tisztázódtak. 

- mondta a szervezet szóvivője, majd hozzátette, továbbra is az a legfontosabb, hogy az állatok jólétben éljenek.

Nagy-Britannia „legrosszabb állatkertje” végül bezár, miután több száz állat pusztult el, és az állattartót megrongálták,
álatkert, álatkínzás
Fotó: Freedom For Animals 

Az állatkert korábbi látogatói is a Facebookon osztották meg a gondolataikat a hírrel kapcsolatban. Az egyikük azt írta: 

Sajnálom az állatokat, és remélem, hogy új otthonba kerülnek

Míg egy másik látogató, arról is beszámolt, hogy a legutóbbi látogatásánál milyen körülmények voltak a parkban. 

Szemét volt, és az állatok olyan boldogtalannak tűntek. A területre sem vigyáztak. Remélhetőleg az állatok sokkal jobb helyre kerülnek. 

- írta az egyik látogató. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!