Karácsony előtt nem sokkal David és Rosalind Forster épp visszasétáltak a Carriacou-szigeti Paradise Beach mentén lévő szállodájukba, amikor is a kettős tragédia történt. A bournemouthi halottkém szerint David szíve hirtelen leállt, amikor összesett a tengerparton, míg Rosalind sokkot kapott az esemény hatására, ezért röviddel utána ő is összeesett - számolt be a Mirror.
Julie lánya és veje, Dr. David Beckett, akik az étteremben maradtak, hogy rendezzék a számlát, két-három perccel később érkeztek a helyszínre, és azt látták, hogy a járókelők mindkettőjüket megpróbálták újraéleszteni. A vizsgálat során kiderült, hogy Forster, aki korábban szívproblémákkal küzdött, ezért pacemakert kapott, a sekély tengerbe esett a szívleállása során.
A férjnek körülbelül 30 percig próbálták megmenteni az életét, de nem jártak sikerrel így a tengerparton meghalt - jelentette a Bournemouth Echo. Rosalindot átszállították egy helyi kórházba, de ő is még aznap meghalt. Megállapították, hogy abba halt bele, hogy amikor sokkot kapott félrenyelhetett ezáltal elzáródtak a légutak.
Dr. Beckett, a halottkém által felolvasott írásos nyilatkozatában azt mondta:
Kifizettük az ebédet, miközben ők a strand felé sétáltak, majd vissza a szállásra. Két-három perccel később követtük őket a strandra, és mikor már odaértünk David éppen a hátán feküdt, és azt láttuk, hogy próbálták újraéleszteni miközben Rosalindon pedig egy másik járókelő próbált segíteni.
"30 percig folytatták az újraélesztést, de nem voltak életjelek. David a helyszínen meghalt, Rosalind pedig kórházba került és ott halt meg."
Brendan Allen, dorseti halottkém elmondta: "David Forster összeesett, miközben a parton sétált a feleségével. A vízbe esett, és nem reagált a semmire. Hiába próbálták újraéleszteni, a helyszínen meghalt."
"Rosalind Forster szemtanúja volt, hogy férje hirtelen összeesett, és maga is reakcióképtelenné vált a gyomortartalom légutakba kerülése miatt, ami egy akut sokkos reakció révén jött létre. A helyszínen megpróbálták újraéleszteni, kórházba szállították, de még aznap meghalt. Részvétemet fejezem ki a családnak és a barátoknak egy ilyen hirtelen és tragikus veszteség miatt."