Adatokat gyűjtenek a turistákról Spanyolországban

Vágólapra másolva!
A szállodáknak és más turisztikai szolgáltatóknak több mint 40 adatot kell összegyűjteniük és jelenteniük a szállásfoglalások, és több mint 60-féle információt az autóbérlés esetén.
Vágólapra másolva!

December 2-től a Spanyolországba érkező turistáknak az eddigiekhez képest jóval több személyes adatot kell megadniuk a hatóságoknak. A kért adatok tartalmazzák a lakcímet és a családi kapcsolatokat is - számolt be az Euronews.

Az adatokat szállodák, nyaralók, kempingek, utazási irodák és autókölcsönző cégek gyűjtik majd.

Spanyol tisztviselők szerint a fokozott ellenőrzések, amelyek egy királyi rendelet részét képezik, a szervezett bűnözés elleni szélesebb körű fellépés része. 

A szállodák azonban tiltakoztak a szabályok bevezetése ellen, mondván, hogy az negatív hatással lesz a látogatói élményre.

A szállásadók és az autóbérlő cégek már 24 órán belül kötelesek elküldeni a hatóságoknak a vendégek teljes nevét, e-mail címét és útlevelének vagy személyi igazolványának számát.

Barcelona, város, Barcelonaváros, Spanyolország, illusztráció
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock/Alla Tsyganova

Az új információk között szerepelnek a fizetési adatok, a lakcím, a telefonszámok, a vendégek száma és azok családi kapcsolatai.

Az adatokat ezután feltöltik egy platformra, amelyet a spanyol hatóságok figyelnek majd.

Az új intézkedések Spanyolország szárazföldi részére és szigeteire, köztük a Baleár-szigetekre és a Kanári-szigetekre is vonatkoznak. Azok a vállalkozások, amelyek pedig nem tartják be az új szabályokat, azokat 30 000 euróig (nagyjából 12 millió forint) terjedő pénzbírságot kaphatnak.

A szállodatulajdonosok azonban az új rendelet elvetését vagy lazítását követelték.

Az utazási irodák szerint  mindez sérti az emberek magánéletét, és olyan bürokratikus terhet tesz rájuk, amelyet nem engedhetnek meg maguknak. Azzal érveltek, hogy ez növelheti a munkaidőt, és ennek következtében pedig emelkedhetnek a turisták költségei.

Az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) és az ACAVE spanyol utazási irodai csoport „súlyos következményekre az európai idegenforgalmi piacra és az utazók személyes adatainak védelmére” figyelmeztetett.

Más EU-országokban a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek is ellenőrizniük kell a vendégek útlevelét vagy személyi igazolványát. Több országban, így Horvátországban, Olaszországban és Németországban is le kell adni a hatóságoknak az adatokat, beleértve a nevet, elérhetőséget és a személyazonosító számát is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!