Ebben a városban már az utcán is tilos dohányozni

Oszaka
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Oszaka hétfőn betiltotta a dohányzást az utcákon annak érdekében, hogy az idei világkiállítás előtt "látogatóbarátabbá" váljon a város.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 160 ország és régió vesz részt idén az Expo 2025-ön.

A világkiállítás áprilisban kezdődik. Sok embert szeretnénk üdvözölni a világ minden tájáról, ezért olyan várossá akarjuk tenni Oszakát, ahol az emberek biztonságban érzik magukat a füstmentes utcákon"

- nyilatkozta Hideyuki Yokoyama polgármester.

Oszaka
Oszaka Fotó: AFP / Richard A. Brooks 

Még januárban hat zónában tiltották be a dohányzást, köztük az oszakai állomás környékén.

Hétfőtől azonban ezt az egész városra kiterjesztették, és a szabálysértőket akár 1000 jen (2500 forint nagyjából) pénzbírsággal sújthatják.

Japánban a helyi szabályozás már a legtöbb helyen már tiltja a dohányzást sétálás közben, de egyes törvényhozók ellenállása megakadályozta, hogy a szigorú törvényt kiterjesszék országosan - számolt be a Japan Today.

Áprilistól az oszakai régióban betiltják a dohányzást a 30 négyzetméternél nagyobb ülőhelyekkel rendelkező éttermekben, bár ha valaki mégis rá akar gyújtani, az külön helyiségben, például dohányzóban megengedett.

Jelenleg országszerte tiltják a dohányzást a 100 négyzetméternél nagyobb étkezővel rendelkező létesítményekben

Japánban a dohányzás egy tágabb globális trendnek megfelelően csökken, a dohányosok aránya 2023-ban mindössze 15,7 százalék volt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!