Újabb korlátozásokat vezetnek be Velencében a turisták ellen

Vágólapra másolva!
Olaszország egyik legnépszerűbb városában újabb korlátozások bevezetéséről döntöttek, aminek a célja, hogy az oda látogatók sokkal kényelmesebben tudják megnézni a látnivalókat, valamint mindezzel ne zavarják az ott élők mindennapjait.
Vágólapra másolva!

Újabb intézkedéssel szigorítják Velencében a turisták ott tartózkodását. 

A legújabb korlátozások a turistacsoportokra vonatkoznak. Az új szabályok január másodikán léptek életbe, miszerint 25 főnél nem lehet nagyobb egy turista csoport. 

Ez alól azonban kivételt képeznek azok a családok, akik két évnél fiatalabb gyerekkel érkezek Velencébe. Emellett az iskolai csoportokra sem vonatkozik az új szabályozás, amelyek nemcsak Velencében, hanem Murano, Burano és Torcello szigeteken is érvényesek. 

Velence
A kép illusztráció!
Fotó: X

Ezeket a korlátozásokat még júniusban be akarták vezetni, de sok idegenvezető jelezte, hogy addigra már számos 25 főnél nagyobb foglalás érkezett a különböző utazási irodákhoz, ezért kénytelenek voltak év elejére halasztani az új szabályokat, amelyeket ha megszegnek, akkor 25 és 500 euró (10 ezer és 200 ezer forint) közti büntetésre számíthatnak. 

A város vezetés azonban nemcsak a turista csoportok létszámáról döntött, hanem arról is, hogy betiltja az idegenvezetőknek a megafon használatát, amik csak zavart és felfordulást okoznak a turistákkal teli utcákon.

 - írja az EuroNews.

A rengeteg turistával nemcsak Velencének kell megküzdenie. Athén tavaly 7 milliónál is több turistát fogadott, és a szakértők szerint az érkezők száma ehhez képest idén 20 százalékkal emelkedhet. Viszonyításképpen: Athén lakossága az agglomerációval együtt ennek kevesebb mint a fele, csupán 3 millió 150 ezer fő.

A Kanári-szigetek sem képeznek kivételt a probléma alól.  2023-ban a szigetcsoport rekordszámú, 14,1 millió külföldi látogatót vonzott, a helyiek pedig megelégelték a tömeget. Vannak, akik arról számolnak be, hogy

 a lakásárak emelkedése miatt autóikba vagy barlangokba kényszerülnek, egy tenerifei aktivistacsoport tagjai pedig éhségsztrájkot szerveztek áprilisban két új szálloda építése miatt.

A Canarias Se Agota (a Kanári-szigetek elkeltek) nevű csoport szintén demonstrációt szervezett Tenerifén, Gran Canarián, Lanzarote-on és La Palmán tüntetnek A Kanári-szigeteknek is van határa felirattal. Ugyancsak hasonló céljai vannak a Canarias se Exhausta (A Kanári-szigetek kimerültek) nevű szervezetnek. Mint az aktivisták mondják, a szigeteken mindig is nagyon szívesen fogadták a turistákat, de azt szeretnék, ha fenntarthatóbb lenne a turizmus.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!