Ezért ne tegye keresztbe a lábát a repülőn – komoly következményei lehetnek

Vágólapra másolva!
Legyen szó rövidebb, vagy hosszabb útról, az emberek törekednek arra, hogy minél kényelmesebb testhelyzetben élvezhessék az utazást. Egy szakértő elárulta, milyen ülőhelyzetet érdemes elkerülni a repülőgépen.
Vágólapra másolva!

Dr. Neena Chandrasekaran pulmonológus és terápiás szakember a TikTokon osztotta meg azt a gyakori hibát, amelyet sok utazó elkövet – és amit mindenképpen érdemes elkerülni.

repülőgép, utazás
Fotó: Unsplash

A szakember elmondta, hogy repülés közben megnő a vérrögök kialakulásának kockázata a kabinban lévő csökkent légnyomás miatt, ez pedig trombózishoz vezethet – írja a Mirror

Dr. Chandrasekaran elmagyarázta, hogy a lábak keresztezése a legrosszabb pozíció, amelyet felvehetünk a repülőn. 

Ha a lábad keresztben van, a vénáid egymásra nyomódnak, ami még inkább gátolja a vér megfelelő áramlását.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a repülőn a légnyomás lényegesen eltér a földfelszíni körülményektől, ami miatt még nagyobb a kockázata a vér pangásának. Hasonló veszély fenyegethet hosszú autóutak során is, amikor mozdulatlanul ülünk.

repülő
Fotó: Unsplash

Hogyan csökkenthetjük a vérrögök kockázatát repülés közben?

  • Kerüld a lábak keresztezését – tartsd mindkét lábad a padlón.
  • Viselj kompressziós harisnyát – ezek segítenek serkenteni a vérkeringést.
  • Időnként állj fel és sétálj a folyosón, amikor csak lehetőséged van rá.
  • Végezz apróbb lábtornagyakorlatokat – például mozgassd meg a bokádat vagy emelgesd fel a lábujjaidat.

Mit tegyünk, ha aludni szeretnénk a repülőn?

Ha a hosszú utazás alatt aludni szeretnél, az úgynevezett „power nap”, vagyis a rövid pihentető szunyókálás lehet a legjobb megoldás. Harvard egészségügyi szakértői szerint egy jól időzített, rövid alvás frissítő hatással bír, és elkerülhető vele a túlzott kimerültség vagy a kába ébredés.

A szakértők szerint a következő két szabályt érdemes betartani:

  1. Az alvás időzítése – ne aludj hosszú órákon át, mert az felboríthatja a bioritmusod.
  2. Inkább aludj kevesebbet – ha 30 percnél tovább alszol, a szervezeted mélyalvásba kerülhet, és ébredés után fáradtabbnak érezheted magad, mint előtte.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!