Ha horvátországi nyaralást tervez, ezeket muszáj tudnia

Vágólapra másolva!
Horvátország egyre szigorúbb szabályokat vezet be a turisták viselkedésére és öltözködésére vonatkozóan, hogy visszaszorítsa a rendbontó magatartást és erősítse a szigeteken a családbarát turizmust. Hvar szigetén például zajkorlátozásokat vezettek be a nyári szezonra, míg más városokban a közterületen elkövetett szabálysértésekért akár 700 eurós pénzbírság is kiszabható. Kiss Róbert Richárd utazási szakértő az Origónak elárulta, az új intézkedések célja, hogy Horvátország megőrizze vonzerejét, anélkül, hogy a követező Ibizává válna.
Vágólapra másolva!

A helyi hatóságok arra törekszenek, hogy elmozduljanak a buliturizmus irányából, és Hvar (a sziget nevét viselő település) képviselői a múlt héten úgy döntöttek, hogy fenntartják a nyári zajszintkorlátozásokat. Ez jelentős hatással lesz a klubokra, diszkókra és kültéri helyszínekre.

Horvátország esetében 100 millió vendégéjszakáról beszélünk, csak a magyar turisták száma már 750 és 800 ezer közé tehető, a koronavírus-járványt megelőzően 660 ezer körül volt, tehát még a magyar turisták száma is növekedett. 

Nagyon sok a vendég, és sok esetben a helyiek azt mondják, bár a turistákból élnek, de ez már sok! Olyan intézkedésekkel próbálkoznak a horvátok, amely a túlturizmust meggátolja egy picit, de a bevételeket nem feltétlenül csökkenti

– magyarázta lapunknak az intézkedések mögött álló okokat Kiss Róbert Richárd. Az utazási szakértő szerint ugyanis a turistáknak sem mindig jó az, hogyha túl sokan vannak egy helyen, hiszen nem érzik komfortosan magukat. 

A Trónok harca miatt még népszerűbb lett Dubrovnik
A Trónok harca miatt még népszerűbb lett Dubrovnik 
Fotó: AFP

Dubrovnikban például korlátozták, hogy egy időben hány ember mehet fel a várfalakra. Ezáltal nem olyan zsúfolt. Tehát igazából ott bevált a turizmus egyik eszköze, az, hogy korlátozzuk, hogy egyszerre, egy időben hányan lehetnek az adott helyen, ettől pedig Dubrovnikban nem lett kevesebb turistafejtette ki.

Attól, hogy bizonyos intézkedéseket bevezetnek, még nem feltétlenül lesz kevesebb turista. Tehát hogyha a zajkorlátozásokat vezetnek be, akkor lehet, hogy el fog menni mondjuk pár ember, aki egyébként bulizni szeretett volna Ibizára, de helyette meg jönnek a családos vendégek, akiket meg zavart ez a zaj.

 

Új turistákra vonatkozó szabályok

A zajszintkorlátozás mellett a turisták számára számos új szabály lépett érvénybe, amelyek a viselkedésre és öltözködésre vonatkoznak. Azok, akik nem tartják be ezeket, akár pénzbírságot is kaphatnak. A városvezetés döntése értelmében a nyári időszakban a zajszintet 85 decibelben maximalizálják, ami egy zajos étterem szintjének felel meg. Ez hatással lesz a sziget népszerű kültéri klubjaira és a kültéri esküvőket rendező éttermekre is.

Tehát igazából ez nem jelenti feltétlenül turisták számában csökkenést, hogyha azt mondjuk, hogy na, akkor fel kell bizonyos helyekre öltözködni, hát azt gondolom, hogy ez nem riasztja vissza a turistákat, mert számos más olyan ország is van, ahol a természetes dolog az, hogy az öltözködésre oda kell figyelni

mondta el az utazási szakértő.

2010132782
Korcula szigete
Fotó: Shutterstock/trabantos

A döntést azonban nem mindenki fogadta pozitívan. Az éttermek, bárok és más helyi vállalkozások lobbiztak a szabályok enyhítéséért, és azt javasolták, hogy az egész szigetet egész évben szórakoztató övezetté nyilvánítsák, hogy kikerüljék a zajszintre vonatkozó előírásokat. Vicko Visković, a helyi vendéglátóipari szövetség képviselője szerint ez a döntés túlzottan radikális, és nem jól nézőpontból közelítik meg a problémát.

Horvátország több városában, köztük Splitben és Dubrovnikban is akár 700 eurós (kb 280 ezer ft) pénzbírságot is kiszabhatnak a turistákra, ha nem tartják be a viselkedésre vonatkozó előírásokat. A közterületen alkoholfogyasztás, drogok használata, nyilvános vizelés, hányás, vagy akár csak az ing és fürdőruha nélküli sétálás is büntetést vonhat maga után számolt be az Euronews.

A nyilvános rendbontásokért, például verekedésért, verbális bántalmazásért, vagy részeg viselkedésért pedig akár 4.000 eurós (kb 1,6 millió forint) bírságot is kiszabhatnak.

Továbbá, ha valaki a nem védett tengeri állatokat eltulajdonítja a horvát tengerpartokról, az egyes példányokért 67 eurós (kb 26 800 ft) bírságot kaphat.

 

Bulizók helyett a családokra helyeznék a hangsúlyt

A helyi hatóságok világosan jelezni szeretnék, hogy a jövőben inkább a családbarát, fenntartható turizmus felé kívánnak elmozdulni.

Az elmúlt években a Hvar és Split környéki szabadtéri klubok valóban hozzájárultak ahhoz, hogy a sziget partycélpontként vált ismertté a horvát turizmusban mondta Darijo Šarić, a VIP Holiday Booker luxusvilla weboldal vezetője. 

Azonban Horvátország egyre inkább családbarát desztinációként építi hírnevét, amely kulturális gazdagságot, természeti szépséget és nyugodt légkört kínál a látogatóknak.

Ahogy Darijo Šarić is megjegyezte: 

Ezek a bírságok inkább a rossz magatartás visszaszorítását szolgálják, semmint bárki büntetését. 

Fotó: Unplash

Már a kormányt is foglalkoztatják az elszálló árak

A horvát miniszterelnök még februárban a Turizmusfejlesztési Tanács ülésén óvatosságra szólított fel az árak kialakításában a turizmusban, jelezve, hogy Horvátország veszít versenyelőnyéből, mert az árak gyorsabban emelkednek, mint a konkurens mediterrán országokban.

Emiatt Horvátország olyan helyzetbe került, hogy a megfizethetősége, ami hosszú ideig előnye volt, most lassan eltűnik 

– tette hozzá.

Úgy vélte, Horvátországban a turizmus növekedésének üteme megközelítette a határokat. Évi 21 millió érkezéssel és 110 millió vendégéjszakával öt és félszer haladja meg a turisták száma a lakosságét, ugyanakkor a szezon csúcspontján, augusztus elején egymillió ágy áll üresen mondta.

Piaci elemzések alapján a turisztikai szolgáltatások árai Horvátországban kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a legtöbb mediterrán országban, és jelenleg magasabbak, mint Görögországban és Spanyolországban mondta Plenkovic, megjegyezve, hogy az említett országok is elég vonzóak, és tudnak mit kínálni a turistáknak. Jelezte: a külföldi turisták fogyasztása tíz százalékkal csökkent tavaly az egy évvel korábbi időszakhoz képest. 

Valószínűleg kevesebbet költenek, mert magasnak találják az árakat

mondta. 

Tavaly is rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban

A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett. Ahogy a korábbi években, úgy tavaly is a Kvarner régió mellett Isztria, Split és Zadar régiójába látogatott a legtöbb magyar. Minden régióban emelkedett a vendégéjszakák száma, a Kvarnerben 1 130 ezer vendégéjszakát töltöttek el a magyarok, az Isztriai félszigeten 789 ezret, míg Zadar és Split megyében 641 ezer éjszakát. Sorrendben a leglátogatottabb város volt Crikvenica, Vir, Rovinj, Porec, Medulin, Rab és Opatija -  derült ki januárban a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének közleményéből.

Az adatokból az is kiderül, hogy nemcsak a nyári hónapokban, hanem tavasszal, ősszel, sőt télen is szívesen választják úti célul Horvátországot a magyarok.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!