Új járatokat indít Budapestről a Wizz Air – Mutatjuk, hova

Vágólapra másolva!
A Wizz Airnél mától négy új célállomásra is lehet jegyet foglalni Budapestről: Bilbaóba, Wrocławba, Gdanskba és Vilniusba júliustól közvetlen járatok indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Az új útvonalak nem csupán a magyar utazóközönségnek kínálnak kedvező lehetőséget a városok felfedezésére, de egyúttal Budapestet is elérhetőbbé teszik a látogatók számára.
Vágólapra másolva!

Ezekkel az új járatokkal együtt Budapestről már 33 ország több mint 70 repülőterére lehet a Wizz Airrel utazni, amely így tovább erősíti piacvezető pozícióját Magyarországon. A légitársaság budapesti bázisán 17 gép állomásozik, hetente több mint 2000 járatot üzemeltet, amelyek révén a ferihegyi utasforgalom 36 százalékát teszi ki – derül ki a cég közleményéből. 

Az új járatnyitásokkal a Wizz Air további negyedmillió ülőhelyet tesz elérhetővé éves szinten.

Spanyolország a Wizz Air magyar utasainak régi kedvence: a legkedveltebb célállomások között szerepel Madrid és Barcelona, ahová minden nap indulnak járatok Magyarországról, de igen népszerű Alicante, Girona, Gran Canaria, Málaga, Palma de Mallorca, Tenerife és Valencia is. Mától pedig már összesen tíz spanyol városba lehet jegyet vásárolni, a légitársaság júliustól közvetlen járatot indít az Ibériai-félsziget festői szépségű északi részére is.

Bilbao, Baszkföld fővárosa egyaránt vonzó célpont a foci, a képzőművészet, az épített értékek, illetve a természeti szépségek szerelmeseinek. A város csapata, az Atletico Bilbao fennállása óta, közel 130 éve állandó szereplője a világ egyik legerősebb futball-bajnokságának, a spanyol első ligának. A város büszkesége a Guggenheim Múzeum, amely nemcsak a világviszonylatban is számottevő műalkotások miatt kötelező látnivaló, hanem a múzeumnak otthont adó épület miatt is, ami a 20. század kiemelkedő építészeti alkotása. Bilbaót az El Camino rajongók valószínűleg jól ismerik, a város az Északi út egyik állomása; kitűnő kiindulási pont Spanyolország északi partvidékének felfedezéséhez, ahol a nyári időjárás is kellemes, nem túl forró.

Útvonal

Járatsűrűség

Jegyár2

Első járat

Budapest – Bilbao

Kedd, Szombat

12 590 Ft-tól

2025. július 1.

Budapest – Wrocław

Kedd, Szombat

10 490 Ft-tól

2025. július 1.

Budapest – Gdansk

Hétfő, Szerda, Péntek

10 490 Ft-tól

2025. június 30.

Budapest – Vilnius

Hétfő, Szerda, Péntek

10 490 Ft-tól

2025. június 30.

Wrocławval és Gdanskkal a Budapestről közvetlenül elérhető lengyel városok száma immár háromra emelkedik, hiszen a Wizz Air kínálatában hosszú ideje szerepel Varsó. Wroclaw Alsó-Szilézia történelmi fővárosa, Délnyugat-Lengyelország központja, számtalan építészeti remekművel és impozáns középkori templomokkal. Látnivalókban és hangulatában Krakkóhoz hasonlítható, ám a turisták még nem fedezték fel. Ezzel szemben a Balti-tenger partján fekvő Gdansk valódi turistaparadicsom, történelmi, kulturális kincsekben rendkívül gazdag óvárosa ma már a világörökség része. Gdansk egyike a három szorosan összetartozó lengyel városnak – Gdynia és Sopot mellett –, amelyek együtt alkotják a híres Hármasvárost.

A Budapest-Vilnius járattal nemcsak a két város, de Magyarország és Litvánia között is létrejön a közvetlen légi kapcsolat. A litván főváros büszkélkedhet Európa legkiterjedtebb területű összefüggő óvárosával, ahol közel harminc templom áll.

Harangozó Olivia, a Wizz Air kommunikációs menedzsere elmondta: „Az új útvonalainkkal ráadásul a magyar főváros is könnyebben elérhetővé válik. 

Légitársaságunk a közép- és kelet-európai régió számos országában már piacvezető szerepet tölt be. 

A tavalyi 25 százalékos növekedésünk után idén ráadásul további 20 százalékos kapacitásbővülésre készülünk Magyarországon, tovább erősítve vezető pozíciónkat.”

Ritter Máté, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője kiemelte: „Az új járatok tovább színesítik a Budapest Airport járathálózatát az idei nyáron, amiben 136 közvetlen úti cél található.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!