Közel ezer különböző nyelvet beszélnek ebben a különös országban

Vágólapra másolva!
Ebben a tízmilliós lakosságú államban beszélik a Föld összes nyelvének az egytizedét. Elmondjuk, mi a bábeli zűrzavar oka.
Vágólapra másolva!

Pápua Új-Guinea minden kétséget kizárólag a bolygónk egyik legkülönlegesebb helye – nemcsak természeti szépségével, hanem lenyűgöző nyelvi sokszínűségével is kiemelkedik. A világon itt beszélik a legtöbb különböző nyelvet: a mindössze 10 milliós lakosságú országban nem kevesebb, mint 840 különböző nyelvet beszél a lakosság – ez pedig a Földön beszélt összes nyelvnek a 10 százaléka.

Pápua Új-Guinea hivatalosan három nemzeti nyelvet ismer el: a Hiri Motut, a Tok Pisin nyelvet és az angolt.

Az angol nyelv a gyarmati múlt öröksége: a terület a 19. században brit protektorátus lett, majd ausztrál igazgatás alá került, míg végül 1975-ben elnyerte függetlenségét. Az angol ma is meghatározó nyelv, főként az oktatásban és a hivatalos ügyintézésben.

A Tok Pisin egy roppant érdekes, angol alapú úgynevezett kreol nyelv, amely a brit gyarmati időkben alakult ki a különböző etnikumú munkások között. Már a neve is érdekes: a "Tok" az angol "talk" kifejezésből beszédet jelent, míg a "Pisin" a "pidzsin" kifejezést rejti magában - a "pidzsin" kifejezés pedig az angol "business" szót, kínai kiejtéssel. A "pidzsin" a nyelvészetben olyan nyelvet jelent, amit különböző anyanyelvű emberek között jön létre, általában leegyszerűsített nyelvtannal, a kölcsönös megértés megkönnyítése szempontjából. 

Pápua Új-Guineában beszélik a Föld nyelveinek 10 százalékát
Fotó: Jontycrane/Wikipedia 

A Hiri Motu pedig egy pidzsin változata a Motu nyelvnek, amely eredetileg Port Moresby, a főváros térségében terjedt el. A Tok Pisinhez hasonlóan egyszerűsített nyelvtannal és szókészlettel rendelkezik, megkönnyítve a kommunikációt a különböző etnikai csoportok között. 

Pápua Új-Guinea nyelvi gazdagsága szorosan összefügg a földrajzi adottságaival és történelmével – írja a Promotions. A szigetország több száz kisebb szigetből, és a dél-csendes-óceáni térség egyik legzordabb, hegyekkel és sűrű dzsungelekkel tarkított területéből áll. Az elszigetelt földrajzi viszonyok miatt a helyi közösségek évszázadokon keresztül külön fejlődtek, minimális kulturális keveredéssel.

Ez a viszonylagos elszigeteltség megmagyarázza, hogy miért maradhattak fenn ennyire különálló nyelvi és kulturális identitások.

Egy 2017-es genetikai kutatás pedig kimutatta, hogy Pápua Új-Guinea népcsoportjai között rendkívül erős genetikai különbségek vannak, olyannyira, hogy az eltérések nagyobbak, mint amilyeneket például Európa vagy Kelet-Ázsia különböző népcsoportjai között találhatunk.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!