Az egyik utas, Lucas Michael Payne osztott meg egy videót TikTokon a történtekről, amely már több mint 195 ezres nézettségnél jár. A felvételen jól látszik, ahogy néhány utas felemelt kézzel próbálja a helyén tartani a gép plafonját több ezer méteres magasságban – írja a NY Post. Payne szerint a légiutas-kísérők végül szigetelőszalaggal rögzítették az elemet, de addig az utasoknak kellett megtámasztaniuk a mennyezetet.
A Delta később közleményben kért elnézést, és megköszönte az utasok türelmét. Mint írják, a Boeing 717-es típusú gépen a mennyezeti panelt végül rögzítették, és sérülés nem történt.
A történet azonban itt nem ér véget: több utas is elégedetlenségének adott hangot, amiért a Delta csak 10 ezer mérföldnyi kompenzációt (nagyjából 100 dollárt) ajánlott fel.
„Képzeljük el, mi lett volna, ha ez turbulencia közben történik!” – írta egy hozzászóló. Egy másik utas hozzátette: „Elképesztő volt, az első sorban ültem. És tényleg csak 10 ezer mérföldet kaptunk? Miközben mi tartottuk össze a gépet?”
A közelmúltban hasonló meghökkentő események történtek más légitársaságoknál is, például egy Frontier Airlines-gép kereke leszakadt, egy másik Delta-járat pedig februárban fejjel lefelé csúszott a torontói repülőtéren.