A levegőben esett szét egy repülő, az utasok a kezükkel tartották össze a darabokat – videó

Vágólapra másolva!
Hihetetlen jelenet játszódott le egy Delta Airlines járaton az Egyesült Államokban: az utasoknak szó szerint kézzel kellett tartaniuk a gép mennyezetét, miután az utazás közben leszakadt. A fedélzeti meghibásodás április közepén történt az Atlanta–Chicago járaton, és ugyan senki nem sérült meg, az eset mégis többeket sokkolt.
Vágólapra másolva!

Az egyik utas, Lucas Michael Payne osztott meg egy videót TikTokon a történtekről, amely már több mint 195 ezres nézettségnél jár. A felvételen jól látszik, ahogy néhány utas felemelt kézzel próbálja a helyén tartani a gép plafonját több ezer méteres magasságban – írja a NY Post. Payne szerint a légiutas-kísérők végül szigetelőszalaggal rögzítették az elemet, de addig az utasoknak kellett megtámasztaniuk a mennyezetet.

A Delta később közleményben kért elnézést, és megköszönte az utasok türelmét. Mint írják, a Boeing 717-es típusú gépen a mennyezeti panelt végül rögzítették, és sérülés nem történt. 

A történet azonban itt nem ér véget: több utas is elégedetlenségének adott hangot, amiért a Delta csak 10 ezer mérföldnyi kompenzációt (nagyjából 100 dollárt) ajánlott fel. 

@lucasmpayne My Hommie @user6420519983283 Tom Witchsy was on a Delta flight and the ceiling collapsed. The attendants finally duct taped it after he held it up for awhile…@delta offered 10,000 miles ( basically 100 dollars) after they had to go back to Atlanta, wait for hours and deplane and get on another plane to Chicago. These planes!!! #airplane #delta #boeing #ntsb ♬ Paper Planes - M.I.A.

„Képzeljük el, mi lett volna, ha ez turbulencia közben történik!” – írta egy hozzászóló. Egy másik utas hozzátette: „Elképesztő volt, az első sorban ültem. És tényleg csak 10 ezer mérföldet kaptunk? Miközben mi tartottuk össze a gépet?”

A közelmúltban hasonló meghökkentő események történtek más légitársaságoknál is, például egy Frontier Airlines-gép kereke leszakadt, egy másik Delta-járat pedig februárban fejjel lefelé csúszott a torontói repülőtéren.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!