Rendkívüli bejelentés, több járatát is felfüggesztette a Wizz Air

Vágólapra másolva!
A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air június 20-ig felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatokat, és átirányítja az összes olyan járatát, amely az érintett légterek felett repülne - írta közleményében a légitársaság.
Vágólapra másolva!

A kégitársaság a nemzeti, nemzetközi, kormányzati és egyéb biztonsági források segítségével továbbra is figyelemmel kíséri a régiót és a kialakult helyzetet, majd a légiközlekedés és az utasok biztonságának szem előtt tartásával dönt a következő lépésekről - írták. 

A légitársaság az érintett utasoknak ingyenes átfoglalást, WIZZ kreditekben, vagy eredeti fizetési formában teljes visszatérítést kínál. 

Akik a Wizz Airnél foglaltak jegyet, azokat a légitársaság e-mailben és SMS-ben értesítette, az utasok a további teendőket pedig a Wizz Air mobilalkalmazásban intézhetik.

 A légitársaság arra kéri azokat az utasokat, akik online utazási irodán vagy más, harmadik személyen keresztül foglaltak, hogy közvetlenül velük vegyék fel a kapcsolatot a visszatérítés vagy egy másik járatra való átfoglalás érdekében - áll a tájékoztatásban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!