Obszcén tündérkémények a Szerelem-völgyben

Jártam már Törökországban, ezért nagyjából tudtam, mi vár rám: gyönyörű tájak, gazdag kultúra, mennyei ételek, főként pedig barátságos, vendégszerető emberek, akik csillogó szemekkel és ölelő karokkal fogadnak, ha megmondod, honnan jöttél. Egy ország, ahol jó magyarnak lenni.

Mikor először készültem Törökországba, a nagymamám alig akart elengedni. Vigyázzak a törökökkel, kötötte a lelkemre, mert veszélyesek. Igazság szerint ismereteit javarészt az Egri csillagok-ra alapozta. Szerencsére a valóság rácáfolt a nagyim előítéleteire. Sok helyen megfordultam már a világban, de a törökök vendégszeretetét még egyetlen népnek sem sikerült felülmúlnia.

Honnan jöttél? Mikor a szokásos kérdésre megadtuk a választ, a vendéglősök és a kereskedők megölelgettek minket, vagy legalább alaposan megrázták a kezünket, miközben mosolyogva emlegették az Oszmán Birodalmat, mintha az valami remek közös kaland lett volna nemzeteink számára. Nincs sok értelme felemlegetni, hogy a magyarok nem lelkesedtek annyira a lehetőségért, hogy a Török Birodalom részesei legyenek, ezért inkább nem firtattuk a dolgot, csak fürödtünk a vendégszeretetükben.

Kappadókia különleges természeti képződményeiről híres (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Molnár Béla Péter

Bár különösebben nem lelkesedünk a szervezett utakért, kora tavasszal mégis így kerestük fel Kappadókiát, amely Törökország belsejében, Anatóliában fekszik, és főként különleges felszíni formáiról ismert. A vulkáni tevékenység, majd az erózió következtében egyedülálló, változatos formájú kőoszlopok alakították ki a táj arculatát, amelyet 1985-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. A természeti erők mellett az itt élő emberek is formálták a tájat, az elmúlt évezredek során barlanglakásokat, sziklatemplomokat, sőt helyenként föld alatti városkomplexumokat is vájtak a puha kőzetbe.

Obszcén asszociációk

Utunk célja az volt, hogy gyalogtúrák során derítsük fel Kappadókiát, így bejártuk a környék legszebb tájait. Végigsétáltunk a folyó mentén a zöldellő Ihlara-völgyben, túráztunk a sziklába vájt galambdúcairól elnevezett Pigeon-völgyben, és jártunk Göreme sziklába vájt barlanglakásaiban. Utunkat véges-végig a csak erre a tájra jellemző, különleges formációk szegélyezték, melyeket tündérkéményeknek is neveznek. Ezek néhol kúposak, mint a csodás színeiről elnevezett Vörös-völgyben, máskor gomba alakúak, néha pedig obszcén asszociációkra adnak alkalmat, mint az árulkodó nevű Szerelem-völgyben.

Obszcén asszociációkat keltenek (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Molnár Béla Péter

Meglepve tapasztaltuk, hogy az egyébként igen jó minőségű utakon nagyon gyér a forgalom. Mint megtudtuk, a benzin ára nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően magas, körülbelül 600 Ft literenként, amit sokan nem tudnak megfizetni. Mivel az ország lakosságának csaknem fele nem fizet adót, ezért a kormány olyan termékeket igyekezett megadóztatni, amelyre mindenkinek szüksége lehet, például az üzemanyagot. A nehéz munkaerő-piaci helyzet ellenére azonban azt láttuk, hogy az ország, de legalábbis Kappadókia újul, fejlődik, mindenhol építkeznek, szépítik a közterületeket.

A török kereskedő a talpraesettség és az üzleti rátermettség mintaképe. Nekünk talán túlságosan is rámenősnek tűnnek, de tartsuk szem előtt, hogy mi mentünk hozzájuk látogatóba, ezért az ő szabályaik szerint illik játszanunk. Ennek ellenére azért kissé megütköztünk, mikor az idegenvezetőnk először terelte be a csoportot egy szőnyeggyárba, ahol a bemutató után az eladók lelkesen próbálták ránk tukmálni a több tízezer eurós portékákat.

Mondanom sem kell, ez a kis kitérő nem szerepelt az előzetes programban, ahogy a porcelángyár, a bőrvarroda és az ékszerszalon sem, melyek mind némi mellékes pénzbevételt jelentettek a vezetőnknek. Ezeken a helyeken mindjárt az elején kijelenteni, hogy semmit sem fogunk vásárolni a drága termékekből, sértésnek számít. Végig kell játszani az előadást, hagyni, hogy elénk dobálják a csodás szőnyegeket, érdeklődni, beszélgetni, szürcsölgetni a fekete teát, amellyel mindenhol megkínálnak, így végül mindenki elégedett lesz, még akkor is, ha a pénz és a portéka nem cserél gazdát.

Kappadókia, helyi asszony szőnyeget sző (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Molnár Béla Péter

Kappadókia egyik legszínesebb látványossága a hajnalonként az ég felé emelkedő hőlégballonok hada. Napfelkelte után még teljes a szélcsend, ezért ilyenkor a legbiztonságosabb a repülés. Igaz, megkérik az árát, de sokan még így is csak ezért ruccannak le ide a török riviéráról, hogy fentről csodálhassák a táj különleges képződményeit. Nem ritka, hogy egyszerre 50-60 ballon száll a horizonton reggelenként, csodás látványt nyújtva.

A repülés azért nem teljesen biztonságos, útitársaink például bekötött fejjel érkeztek vissza a hotelbe, mivel rosszul sikerült a landolás. Nem sokkal később pedig hallottuk, hogy halálos áldozata is volt a hőlégballonos kirándulásnak, így utólag nem bánom, hogy kihagytuk ezt a lehetőséget.

Kappadókia egyik legszínesebb látványossága a hajnalonként az ég felé emelkedő hőlégballonok (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Molnár Béla Péter

Törökországot járva nem nehéz olyan emberekbe botlani, akik az anyanyelvükön kívül nem beszélnek semmilyen más nyelven. Általában lelkesen kommunikálnak kézzel-lábbal, ami néha vicces szituációkat szül. Az egyik étteremben például azt szerettem volna kideríteni, hogy a rengeteg gusztusos, ámde szirupban tocsogó desszert közül melyikben nincs méz, tekintve, hogy allergiás vagyok rá. Pár perc múlva már az étterem teljes személyzete körülöttem tolongott, de nem igazán értették a problémámat. Végül a főpincér a homlokára csapott, majd elszaladt, hogy hozzon nekem két csomag extra mézet. Ezen a ponton feladtam, megköszöntem a segítőkészséget, és lemondtam az aznapi sütievésről.

Korongozás török módra

A tájegység fő iparága a kerámia, lépten-nyomon cserépedényeket áruló standokba botlik az ember. Egyik este, a túrázás után, csoportunkat hátrahagyva besétáltunk Avanosba, a közeli városkába. Itt szinte minden a fazekasokról szól, számos mesternek van saját, sokszor barlangba vájt üzlete, ahol együtt dolgozik az egész család: a férfiak készítik az edényeket, a nők pedig hagyományos mintákat festenek a kész termékekre.

Bár későre járt, az egyik mester még dolgozott, és beinvitált minket a műhelyébe. Megmutatta, hogyan kell a fazekaskoronggal edényeket készíteni, és elmagyarázta, melyik tradicionális mintának mi a jelentése. Bár eredetileg nem akartunk semmit venni, végül mégis magunkkal vittünk két kis tányérkát. A kedves úr, látva, milyen jó vevők vagyunk, ugrasztotta a szomszédját, akinek szintén fazekasüzlete volt. A szomszéd, bár már rég bezárt, azonnal kinyitotta a boltját, teával kínált minket, és megmutogatta a portékáit. Mondanom sem kell, végül itt is vásároltunk ezt-azt, nem is csak azért, mert olyan kedvesen tukmálta, hanem mert tényleg nagyon szépek voltak az edények.

A második számú fazekas aztán lelkesen felajánlotta, hogy átkísér minket egy barátjához, aki szőnyegeket árul, ezen a ponton azonban udvariasan elköszöntünk, különben talán még ma is kézről kézre adogatnának minket a különböző kézművesek. Nekem tulajdonképpen szimpatikus ez a hozzáállás: amikor az eladó felismeri, hogy ő már nem tud semmi olyat kínálni a vevőjének, ami érdekelhetné, akkor nagylelkűen továbbkíséri egy másik kereskedőhöz. Mivel az egészet végtelenül kedvesen, és egyáltalán nem erőszakosan intézik, a végén mindenki úgy érezheti, hogy jól járt.

Kerámiaműhely a barlangban (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Molnár Béla Péter

A kedves fazekasoktól azt is megtudtuk, hogy nem gyakori vendég a magányos turista a városkában. A legtöbben, hozzánk hasonlóan, szervezett utak keretében jutnak el Kappadókiába, az utazási irodák képviselői pedig igyekeznek úgy intézni, hogy csoportjaik lehetőleg a szállodák által kínált programokon vegyenek részt, és ne bolyongjanak a saját szakállukra a környéken.

Ez nem éppen szerencsés gyakorlat, hiszen így szinte egyáltalán nincs mód arra, hogy a helyi emberekkel és szokásokkal ismerkedjünk. Pedig mi másért utazna az ember ilyen messzire, ha nem azért, hogy valami olyasmit tapasztaljon, amiben sehol másutt a világon nem lehet része. Mi igyekeztünk minden alkalmat megragadni, hogy kicsit belekóstoljunk az igazi Törökországba, és bár az idegenvezetőnk nem volt különösebben elragadtatva tőlünk, azért mégiscsak megérte. Hiszen éppen a török kereskedőkkel folytatott teázások váltak a legszebb emlékeinkké.