Málta csak egy város

Málta cikkhez, Múlt és jövő a vallettai pályaudvaron
Vágólapra másolva!
Ránk zúdult a történelem a világ egyik legsűrűbben lakott országában, ahol végig úgy éreztem, hogy csak az egyik kerületből a másikba utazom. Odüsszeusszal nem találkoztam, a máltai buszok viszont lenyűgöztek.
Vágólapra másolva!

Amint elindult a szárnyashajónk Pozzallóból, Szicília egy jelentéktelen kis városkájából, olasz utazásszervezőnk rögtön megkezdte kiselőadását Máltáról. Alig két óra alatt meg is érkeztünk Vallettába, a fővárosba, ahol a kikötő és a decensen megvilágított városfalak igen kellemes három napot ígértek nekünk. Addigra már tudtam, hogy Málta 93 kilométerre található Szicíliától, 1933-tól az angol a hivatalos nyelv a máltai mellett, közel kétszáz évig volt brit koronabirtok, lakossága 413 600 fő körül van, nagysága viszont mindösszesen 316 négyzetkilométer, így Málta a világ egyik legsűrűbben lakott országa. És akkor még az évi egymillió turistáról nem is beszéltünk.

Forrás: Falu Réka
Valletta látképe

Mivel egy csoporttal jöttünk ide, nem volt sok időnk megcsodálni az éjszakai várost, buszra tereltek, és átszállítottak minket a közeli Sliemába. A szállodánk tipikusan fiatal csoportoknak kiadott hotel volt: két miniszappan - talán az egyetlen indoka a három csillagnak -, kibolyhosodott pokrócok, törülköző, amellyel az ember nem szívesen törölközik, tévé, a tizedik emeleten pedig diszkó. A bejelentkezés után szabad kezet és lábat kaptunk. Utazásszervezőnk búcsúzóul ellátott bennünket egy máltai buszmenetrenddel, a telefonszámával, és indult is vissza Szicíliába egy másik turnussal.

Ámulatból ámulatba

Az egész éjjel hangosan üvöltő zene miatt másnap nehezen ébredtem, de az enyhe, tavaszi szél, a megejtő, reggeli fények és a friss madárcsicsergés mindenért kárpótolt. Helló, Málta! A buszmegállóban vettem két frissen sült péksüteményt. Egy euróból ki is jöttem, és a későbbiek folyamán is azt tapasztaltam, hogy Máltán olcsóbb az élet, mint Magyarországon.

Pár perc múlva megérkezett a helyi járatú buszunk. A csoda itt kezdődött el. Soha nem hozott lázba semmilyen autómárka vagy bármilyen gép, de a máltai buszok egyszerűen gyönyörűek! Mindegyik egy külön történet a sofőrjével együtt. A nap folyamán láttunk Elvis-imitátor buszsofőrt, diszkójáratot, a legújabb alacsony padlós, EU-szabványnak megfelelő buszt, tényleg mindenféle kort és típust. A lényeg, hogy egy Krisztus szíve azért lógjon minden busz tükrén az illatosító mellett. Újabb ámultba akkor estem, amikor rég nem használt angolommal félve megkérdeztem a buszsofőrt, hogy megáll-e a busz itt és itt, mire ő tökéletes brit kiejtéssel, hideg udvariassággal válaszolt, hogy természetesen megáll, csak jelezzünk időben. Az a kétszáz éves brit uralom, ugye...

Forrás: Falu Réka
Múlt és jövő a vallettai pályaudvaron

A fel- és leszálló embereket nézegetve feltűnt, hogy mindenki szó nélkül váltotta meg a jegyét, ami maximum másfél euróba kerül, a napijegy pedig 2,60-ba. Amikor leült elénk egy pár, szemérmetlenül belehallgattam a beszélgetésükbe. Lehettek volna turisták is, de a mozdulataikon és tekintetükön látszott, őket már nem dobja fel ez a hely. Munkába mehettek, a táj helyett a beszélgetés és a másik tekintete sokkal fontosabb volt nekik. Arabul beszélnének? Még közelebb hajoltam hozzájuk. Ahogy jobban odafüleltem, olasz és angol szavakat is kihallottam már a beszélgetésükből. Végül rájöttem, hogy máltaiul beszélnek. Szépnek nem mondanám, inkább csak érdekesnek. Ez a nyelv több ezer év történelmét kovácsolja össze. Máltát ugyanis Európa és Észak-Afrika, illetve Nyugat-Európa és a Közel-Kelet kapujaként is emlegetik. Nem véletlen, hogy a központi helyen elhelyezkedő szigetért római, iszlám, karthágói, napóleoni és angol csapatok is harcoltak.

Alig öt perccel az után, hogy felszálltunk a buszra, és épp hogy csak megettem az egyik isteni finom, túrós péksüteményt, útitársam intett, hogy le kell szállnunk. Értetlenül néztem rá, azt hittem, Vallettába megyünk, mire közölte velem, hogy megérkeztünk, ez már Valletta. Nem értettem, mikor hagytuk el a térképen jelölt városokat. Megbomlott idő- és térérzékemet a reggeli fáradtságnak és a gyenge, automatás kávénak tudtam be.

Nem is firtattam tovább a dolgot, már csak azért sem, mert pár percen belül elállt a lélegzetem Málta tipikus építészeti elemeitől, a zárt, színes fabalkonoktól. Az ember rögtön odaképzeli magát valamelyikbe, ahogy hunyorogva végignéz reggelente a tengeren a kezében egy bögre tejeskávéval. És aztán csak sétáltunk és sétáltunk órákon át: Városkapu, Szent Jakab-erőd és a Szent János-bástya, Lovagok szállása, Régészeti Múzeum és a Szent János-katedrális a csodálatos Caravaggio-festményekkel. Nem csoda hát, hogy mindezek után egy jó órát ücsörögtünk csöndben, szinte már meghatódva a nyugalmas Barakka-kertekben.

Forrás: Falu Réka
Jellegzetes erkélyek Vallettában

Délután sárcseppek kezdtek potyogni az égből, és a levegő is eléggé lehűlt. A Szahara felől hozott sivatagi homokkal keveredett eső elől egy-egy, találomra kiválasztott buszra menekültünk. Pompásan buszoztunk a nap hátralevő részében, halászfalvak, templomok, panoráma tengerrel. A nap végére úgy éreztem, most már tényleg mindent láttam, és bármilyen eretnek kijelentésnek is tűnik, de szinte unni kezdtem ezt a nagyvárosnyi szigetet.

Mikor bukkan fel Odüsszeusz?

Másnap áthajóztunk Gozóra és a négy ember lakta Cominóra, a két közeli szigetre. A komp teraszán ücsörögve megállapítottam, hogy mégiscsak a komp a legjobb tömegközlekedési eszköz a világon. Büfé, jó kávé, terasz és hát a Földközi-tenger tintakék vize.

Alig húszpercnyi utazás után kikötöttünk Gozo szigetén, Rabatban, ahol megmásztuk a Citadellát, a város történelmi erődjét, valamint megnéztük a gyönyörű Szent Pál-katedrálist, és Szent Pál barlangját. A legenda szerint Szent Pál ezen a helyen hirdette először a kereszténységet. Innen átbuszoztunk Dwejrába Kalüpszó sziklájához, a Kék Ablakként is emlegetett csodához. Még három másik város is szerepelt az aznapi lajstromon, de nem tartottam útitársammal, nekem ennél szebb nem kellett. Ezért inkább ott maradtam Dwejrában, és bambultam a nyílt tengerre, hátha felbukkan Odüsszeusz.

Forrás: Falu Réka
Gozo szigetén Kalüpszó sziklája az egyik legnagyobb látványosság

Cominóban találkoztunk csak újra. A szigeten jelenleg négyen laknak, nem hiszem, hogy nyugalmas életüket a turistákon kívül bármi is megzavarná. Comino egyetlen nevezetessége a Kék-lagúnaként emlegetett strand, amelynek áttetsző, kék vizében nem is olyan kevesen mártóztak meg már áprilisban.

A harmadik nap átbuszoztunk még pár városba, de továbbra is olyan érzésem volt, mintha ugyanannak a városnak egyik kerületéből a másikba utaznánk csak át: a sziget olyan kicsi, hogy néhány óra alatt körbebuszozható. Megnéztük magunknak Mostát, ahol a gyönyörű kupolájú La Rotundán kívül csak egy jó erős kávé és egy újabb finom péksütemény dobott fel. Átugrottunk Melliehába, amelyet Popeye-faluként is emlegetnek, mivel ott forgatták a róla szóló filmet. A napunk utolsó trófeája pedig a Málta legkeletibb csücskében található Marsaxlokk volt, amely leginkább a színesre festett hajóiról híres.

Forrás: Falu Réka
Marsaxlokk kikötője

Utolsó esténken megtörtük a nyugdíjastempónkat, és felmerészkedtünk a tizedikre. Olcsó koktélok, diszkólámpák, nagyon miniszoknyás lányok és mindenütt olaszok fogadtak minket. Egy kevésbé dörgölődős fiú, aki a beszélgetését nem "ju ár szó bjutiful"-lal nyitotta, elmondta, hogy azért jönnek ide ennyien, mert Olaszországban nincsenek kaszinók. Itt bezzeg! - ordítja át a zenén.

Másnap reggel visszafelé menet a viharos tengeren kissé megviselt a hajóút. Összeszorított foggal néztem végig a Hirtelen harminc című, másfél órás utakra legyártott filmet. Málta szép volt és kedves, mint Jennifer Garner a filmben, mégsem hagyott olyan mély nyomot bennem, hogy viszont akarjam látni.