Négy évszak két nap alatt

Szürreális tél a nyárias tavaszban

Éljen május elseje! felkiáltással a hegyekbe terveztünk menni a munkamentes hosszú hétvégén, az előrejelzés azonban Magyarországon kívülre mindenhol esőt és havazást ígért. Mi mégis elmerészkedtünk a Rax-Alpokba - és milyen jól tettük!

Ha nem is négy napra, de kettőre végül elindultunk a hazánkhoz egyik legközelebb eső kétezres csúcs irányába. Hezitálós szájhúzásom - megint a Rax? - azonban rögtön felfelé görbülő, széles vigyorrá alakult, amint odaérve megpillantottam a monumentális szürke sziklákat az ég kékje alatt, és mélyet szippantottam az erdő nedves illatából. Indulhatunk!

Ebbe a túrába minden belekerült: hegymenet, hegyjövet, Klettersteig és persze a hegyi szieszta. Az pedig különösen emlékezetessé tette a fent töltött időt, hogy mind a négy évszak képviseltette magát a szeszélyes májusi időjárásban. Rövidnadrágban kaptatni ugyanis a napsütötte fennsíkon, majd ugyanilyen öltözetben havazást és jégesőt a nyakunkba kapni a Klettersteig közepén, vagy hómezőkön átkelni az egyébként tavaszi virágzásba borult hegy kuloárjainál (meredek sziklafolyosó), egyik sem mindennapi élmény.

A fennsíkra érve (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Szilágyi Lenke

Dióhéjban a Rax-Alpokról

A Rax a magyar határhoz közel eső egyik legkedveltebb osztrák túra- és mászócélpont. Budapestről autóval körülbelül 3, 3 és fél óra alatt érhető el. Párjától, a Schneebergtől csupán egyetlen völgy (Höllental, magyarul Pokolvölgy) és egy tekergő autóút választja el.

Itt mindenki megtalálja a magának valót, hiszen a Rax gazdag turistautakban (Weg), meredekebb kaptatókban (Steig), biztosított vasalt mászóutakban (Klettersteig) és persze lehet sziklát is mászni több kötélhosszon keresztül. A hegy teteje – csakúgy, mint a Schneebergé – egy gyönyörű, végeláthatatlan fennsík (Rax-Plateu), amerre a szem ellát. Legmagasabb pontja a Heukuppe 2007 méteren. Télen a tejköd és a hóesés miatt nem jöttünk fel ide, most viszont alaposan kiélveztük a látványt és a jó időt.

Csúcssör csúcskolbásszal és csúcspogácsával

Túránk a Preiner Gschiedtől indult. A Heukuppét a Fuchslochsteig nevű meredek úton értük el. A Steig egy részét még olvadozó hó borította, így vigyázni kellett a felfelé menettel. A fennsík tetejére érve gyönyörű látvány fogadott minket: szelíd szél borzolta a végtelen fűmezőt, és vakító nap próbálta megolvasztani az itt-ott még fellelhető hófoltokat.

Május elsejét illő módon ünnepeltük a Rax legmagasabb pontján: a zsákokból a csokik és szendvicsek mellett előkerültek a csúcssörök és a csúcskolbászok, de még a gulyáskrém és a pogácsa is.

Szállásunkhoz a fennsíkot átszelve a Bismarcksteigon keresztül értünk. Ez a traverz (oldalirányban haladó) klettersteig gyönyörű kilátást biztosított a fennsíkra, a völgyre és a környező helyekre is. Az első jégeső akkor kapott el minket, amikor elérkeztünk az út egyébként behavazott beszállójához.

Munkamentes terülj-terülj az elmaradhatatlan sisakkal (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Németh Sarolta

Megnyitottak a hütték

Túrázáskor, mászáskor jó tudni, hogy a két-háromezer méter közötti hegyeken az április nem számít szezonnak. A téli időszak általában márciusban véget ér, ezután már olvad, a hó latyakos, és esély van az alaplavinák elindulására. Aki áprilisban indul túrázni, annak érdemes előtte tájékozódni a hóviszonyokról és az időjárásról. Ha egyáltalán, akkor ebben az időszakban inkább túrasível vagy hótalppal érdemes nekivágni, gyalog nem.

A tavaszi szezon kezdete május eleje. Ilyenkor beindul az élet: megnyitnak a hütték, egyre több turista és mászó jár a hegyen – most már tavaszi felszerelésben. A legtöbb menedékház télen csak az úgynevezett Winterraumot tartja nyitva, ahol sem fűtés, sem víz nincs. A Raxon most április végén–május elején egyszerre nyitott a teljesen felújított Karl-Ludwig-Haus, a Habsburg-ház, illetve az Ottohaus.

A távolban a Habsburgház (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Németh Sarolta

Idén elsőként a hüttében

Az éjszakát mi a Habsburg-házban töltöttük, ahol a május elsejei starttal néhányadmagunkkal első vendégek voltunk az idén. A háziak már nagyon várták már a szezon kezdetét, és különleges kedvességgel bántak az érkezőkkel: még házilag sütött kenyeret is kaptunk.

Michael, a gazda rögtön bemutatkozott. Én válaszként reflexszerűen Sacit mondtam, amit a furcsa pillantás és az elfojtott nevetés (nevezzük inkább vihogásnak) után Charlotte-ra korrigáltam. Német nyelvterületen általában belefutok ebbe, hiszen a nevem németül azt jelenti, drágám (Schatzi). Ilyenkor persze el kell mesélni, hogy írják magyarul, majd mosolyogva el lehet beszélgeti bármiről a helyiekkel.

A szolíd esti borozás-sörözés és a naplemente bámulása után elsőként aludtunk a pokrócok alatt, amelyeket az októberi szezonzárás óta nem használt senki (reméltük azért, hogy közben kimosták őket). Nem volt meleg, elkelt a három-négy pléd a hüttehálózsák mellé. (A hüttehálózsák vékony, lepedőszerű alvózsák. Rövidebb túrákhoz célszerű ezt vinni, mert kicsi, könnyű, és arra tökéletesen elég, hogy az ember bőre ne érintkezzen a minden nap más által használt pokróccal.)

Az ilyen fázósabb, menedékházas éjszakák után engem mindig kárpótol a reggel, amikor egy csésze kávét kortyolgatva, lenyűgözve állok a ház előtt, és szívom magamba az alpesi reggel friss nyugalmát.

Innen is a Heukuppe, a KLH vagy a Habsburg-ház felé vezet az út (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Németh Sarolta

Bolyongás a Raxon – le és fel a Steigokon

A következő nap a szinteké volt. Lementünk a hegyről a Kaisersteig nevű úton, hogy a Bärenlochsteig egy szakaszán, majd a Wildfährtén ismét felkapaszkodjunk a fennsíkra. A klettersteigon a napsütésben elkezdett esni a hó, és a távolban megdörrent az ég is. Szerencsére idejében felértünk, és útba vettük az előző nap már érintett Karl-Ludwig-Haust. Innen a Haidsteig (a Rax egyik legismertebb, C-D nehézségű Klettersteigja) felé vettük az irányt, de aztán a készülődő vihar és a délután miatt inkább a parkolóba indultunk. Az időzítés jó volt: az égszakadás kezdete előtt beültünk a kocsiba.

A túra alatt minden út a Habsburg-házhoz és a Kar-Ludwig-Haushoz vezetett, és minden célt láttunk már a hegy egy másik pontjából. Mégsem volt unalmas. Lelkesen bolyongtunk a Raxon fel-le, és még mindig maradt olyan rész, amelyet nem másztunk meg. Azt hiszem, jövünk még akkor is, ha többször voltunk már itt.