Milyen érzés a világ tetején?

Vágólapra másolva!

Nem kell messzire és drágán utazni, ha a világ teteje érzést keresi valaki. Pár száz kilométeres autózással kint lehetünk az Alacsony-Tátrában, ahol fárasztó, de élménygazdag túrát tehetünk, ha nem is a világ, de a szűkebben vett Kárpát-medence tetején.

Ballai Vince

Vágólapra másolva!

Szlovákia Donovaly utazás turista Alacsony-Tátra túrázás Chopok

Milyen lehet a világ tetején sétálni? Amikor semmire nem kell felnézni, minden a lábunk alatt van, csak az ég kéklik felettünk. Jó, ott van a repülés, egy hegycsúcs, vagy egy kilátó, de a repülő alumíniumteste elzár a világtól, a hegycsúcs erdős is lehet, és a kilátóhoz hasonlóan egyszeri élmény, akárhányszor felmegy az ember, ugyanazt látja. De napokon keresztül menni saját erőből, és csak lefelé nézni, a dús zöld fűre, a völgyekbe, nyergekre, alacsonyabb csúcsokra - ez tényleg isteni érzés lehet.

Az bizony. Megtapasztaltuk, és nem is kellett hozzá a világ tetejéig utazni Ázsiába, csak ide a szomszédba, az Alacsony-Tátrába egy gerinctúrára. Három-négy óra kényelmes tempójú autóút, és már ott is vagyunk.

A gerinctúrát sokféleképpen meg lehet tenni. Klasszikusan Donovalyból (Dóval) indul és kelet felé tart Telgártig (Garamfő). Öt, nem egyenlő szakaszra szokás osztani, de semmi sincs kőbe vésve. Úgyhogy mi is inkább kelet felől mentünk nyugatra, és a Chopoknál indítottuk, ha úgy tetszik, a közepén. Egy túraegyesület középkorú tagjaihoz csatlakoztunk, akik egyszer 20 éve már megcsinálták ugyanezt, így a túra számukra inkább nosztalgiaút volt, számunkra viszont az újdonság lehető legpozitívabb erejével hatott.

Kattintson a képre, galéria nyílik! Forrás: Ballai Vince - Origo

Mi van a zsákban?

Liptovský Mikuláštól (Liptószentmiklós) felautóztunk a nyári szezonban szinte kihalt Demjanovska dolinán (Déményfalvi-völgy), ahol a csúcs felé tartó felvonó tövében hagytuk az autókat. A csapat itt felvonóra szállt, de mi ezt nem éreztük sportteljesítménynek, úgyhogy gyalog vágtunk neki a Chopoknak. Jobban meg kellett volna gondolnunk.

Persze elsősorban a hátizsákok megterhelését. Mi volt a zsákban? Hát, több rutin kell még ahhoz, hogy hatékonyan és súlyfelesleg nélkül pakoljunk. Íme, a nem teljes lista:

fejlámpa, pótelemmel,
telefon,
gps-es tablet (vonatkozó túratérkép rátöltve),
töltők, hordozható akku,
napszemüveg (elő sem vettem, pedig kellett volna),
pénztárca,
százas csomag zsebkendő,
nedves törlőkendő nagy csomag, nedves törlőkendő kis csomag,
egy kilónyi sárgabarack műanyag dobozban,
egy kilónyi szeletelt magvas barna rozskenyér,
sárgabarack aszalva műanyag dobozban,
edénykészlet gázfőzővel, két és fél liter víz szilikon tömlőben,
öt csomag instant tészta,
fél kilónyi diákcsemege (mogyorós, mazsolás keverék),
különböző kekszek,
zabpehely műanyag dobozban
egy kilónyi lesütött csirkemell,
két uborka,
fél kilónyi paradicsom
halkonzerv
három doboz citromos sör (sört Szlovákiába, ráadásul citromosat?!)
három alsónadrág
törülköző
rövidnadrág, hosszúnadrág
három pár zokni
egy hosszú ujjú póló
három rövid ujjú póló
tisztasági csomag (fogkefe, fogselyem, szappan, arckrém, napkrém, tű, fejfájás-csillapító gyógyszer, betadin krém, ragtapasz)
esőkabátnak használható technikai dzseki
softshell dzseki
hoszú ujjú aláöltöző
kis kétszemélyes sátor
derékalj,
hálózsák
és még pár apróság.

Nem mértem le a súlyát, de néha olyan érzésem volt, hogy a hátizsák visz engem. Biztos ismerős sokaknak az érzés: kicsit megbotlasz, aztán kapkodva igyekszel a zsák meginduló tömege alá érni, mielőtt elvesztenéd az egyensúlyt, és előre esnél, hogy a térded szilánkosra törjön egy formátlan sziklán. Különösen a nagy mennyiségű élelmiszer cipelése tűnt feleslegesnek, főleg annak a későbbi felismerésnek a tudatában, hogy a menedékházakban egészen elfogadható áron lehet rendes meleg ételhez jutni.

Fapriccs vs. sátor

Túránk során két ilyen házban álltunk meg. Az egyik a Chopok tövében, nem messze a kabinos felvonók fogadóépületétől állt. Bőséges kínálatán meglátszott, hogy könnyen jut ide fel az áru a felvonón, és az árak sem voltak különösen magasak, 1000-2000 forint közötti összegért már jót lehetett enni. A másik ház a Durkova-nyeregnél volt, ide az első nap estéjén érkeztünk, majd’ 20 kilométer és 1600 méter szintemelkedés (és ezer méter szintcsökkenés) leküzdése után. Egy gulyáslevest és egy sört itt is meg lehetett úszni 5 euró alatt.

Itt már nem volt olyan bőséges a kínálat, bár a tömeg számottevő volt. A nem túl nagy házban minden hely foglalt volt, olyannyira, hogy az étkező asztalai és padjai is tele lettek estére. Egy jó fapriccses éjszakáért este tíz órai takarodóval 5 eurót kértek a gazdák. Mi, ha már elhoztuk, felállítottuk a sátrat odakint. Reggel tehénkolompok kongására, és a tehénpásztor éktelen szitkozódására ébredtünk, de csak a teheneket zavarta fel a lejtőn. Messze álljon tőlünk az etnikai feszültség keltése, de viccesnek tűnt, hogy szavai között felfedezni véltünk valamiféle büdösmagyarozást is, ám dühe nem a túrázókra, hanem a emelkedőn felfele vonakodva mozduló tehenekre irányult. Tud valaki valami jó szaftos büdösmagyarozó szlovák káromkodást, ami tehenekre is megállja a helyét?

A második nap a Hiadelské selóig (Hédeli-nyereg) volt kitűzve az út. Ez is közel 20 kilométeres táv volt, végig a hegygerincen nyugat felé. Csaknem 1500 méteres szintkülönbséggel, de egyre alacsonyabb csúcsokkal, a végén egy hosszú, köves, igazi térdgyilkos 600 méternyi szintet vesztő lejtővel.

Zergék és áfonya

A fáradság azonban megérte. A hegygerinc dús füvű gyephavasairól jobbra-balra letekintve, szinte minden a lábunk alatt hevert: völgyek, távolabbi hegycsúcsok, a völgyekben itt-ott falvak. Alkalmasint észak felől szél borzolta a füvet, az út helyenként törpefenyvesek között vezetett, vagy köveken bukdácsoltunk.

A Chopoktól az első jó pár kilométer ügyesen, lapos felükkel felfelé fordított kövekből kirakott úton vezet. A gerincen kígyózó út mintha Zsákos Frodó szőrös lábát, vagy még inkább Arthur király lovagjainak patáját várta volna, hogy ellovagoljanak egy érzelgős tájképben. Első este a Nagy-Fátra mögött lebukó nap kápráztatott el, második nap a mindenek felett állás érzése a meredek lejtők tetején, a harmadik nap a biztonságos távolban, a szomszédos hegyvonulatokon tomboló vihar. De nem csak a látvány. A barátságos zergék és a végtelen – bár még akkor nem teljesen érett – apró savanykás bogyókat rejtő áfonyabokrok.

Az utolsó estét a Hédeli-nyeregben található kis menedékházban töltöttük. Ez valójában csak egy eső előli kis menedékhely, aludni a padláson vagy az oldalról nyitott alsó szint széles gerendapriccsein lehet. Személyzet, konyha nincs, viszont vannak egerek, amelyek előszeretettel eszik bele magukat az óvatlanul számukra elérhető magasságban hagyott kenyerekbe. A mosdó a közeli forrás, ja, és van egy budi a fenyők között.

Ez is népszerű hely, tucatnyi fős csapatunkon kívül két, velünk párhuzamosan haladó, az út jelentős részét mezítláb teljesítő szlovák lány, illetve ellenkező irányból, Donovalyból érkező szlovák és magyar túrázók jelentek meg estefelé, sokaknak már csak saját sátrukban maradt hely. Az esti zivatarban aztán a sátrastul elázóknak sikerült még egy kis helyet szorítani a kunyhóban.

Mi mennyi?

A Donovalyig hátralévő 11 kilométer még tartogatott egy jó meredek kaptatót, de ezer színben pompázó vadvirágos réteket is, és megint csak fenyvesek tövén tenyésző áfonyát.

Az igencsak eltérő felkészültségű csapat mezőnye minden nap alaposan széthúzódott, de senki nem sietette a lemaradókat. Az esti szálláshelyekre mindig odaértek, és szinte csodával határos módon Donovalyban is sikerült elérni az utolsó buszok egyikét, amivel előbb Ruzomberokig (Rózsaberek), majd onnan egy másikkal Liptovsky Mikulásig utaztunk, hogy visszajussunk az autókig.

A két jegy fejenként kevesebb mint 4 euróból kijött. Érdekes módon a Donovalyban elköltött ebéd nem volt olcsóbb, mint amennyiért fent, a Chopoknál ehettünk volna. A bryndzové halušky (sztrapacska) stílszerűen Kofolával lett leöblítve, valamivel több mint 1500 forintba került.

A többi költség sem volt számottevő. Négyen utazva Budapestről a benzinköltség kevesebb volt, mint 6000 forint fejenként (és ebben benne volt még egy Szlovák Paradicsom felé tett kitérő is), igaz elkerültük a Szlovákiában is fizetős autópályákat. A felvonó fejenként 16 eurós árát és a szállásdíjakat is megspóroltuk, maradt két étkezés fejenként kevesebb mint 11 euróért – ehhez persze sok ételt kellett a hátunkon cipelni, és vállalni, hogy kekszen gyümölcsön és instant tésztán élünk. De a fáradozás és a kényelmetlenség sokszorosan megérte.