Égessünk bejglit a friss alpesi levegőn

Téli túra Ausztriában
Ezt a napfelkeltét vártuk a Hochschwab csúcsán
Vágólapra másolva!
„Ennyi bejgli után már tényleg muszáj lesz csinálnom valamit.” Ismerős gondolat ilyentájt? Valószínűleg igen, hiszen a kötelező családi ebédek és önkéntes nassolások pluszkalóriáinak ledolgozására, meg persze nem utolsósorban a lelkiismeret megnyugtatására valóban nem árt mozogni egy kicsit. Aki pedig mindezt szívesen teszi nagy dózisban a friss alpesi levegőn, annak jól jöhet néhány téli túratipp Ausztria közelebbi régióiban.
Vágólapra másolva!

Bármennyire is pukkadozik az ember karácsony után, majd fogadkozik az újévi pezsgőkoccintáskor, a tettek mezejére lépni általában nem egyszerű. De ha rászánjuk magunkat, érdemes túrázni menni. Erre természetesen itthon is számos lehetőség nyílik; aki viszont magashegyi környezetben szeretné égetni a bejglit, az remek úti célokat találhat Ausztria hozzánk közelebb eső részein akár egy-két napra is.

Például a Hochschwabon, a Raxon vagy a Schneebergen.

Begjliégetés egy kis szintemelkedéssel Forrás: Németh Sarolta

Menjünk, menjünk!

Viszonylag hamar – Budapesttől 3 és fél, 4 és fél órányi autóúttal – érhető el Alsó-Ausztria és Stájerország határán a Rax-Schneeberg-csoport, illetve a Stájer-Alpok északkeleti része.

Ezek a hegyek általában télen is túrázhatók; érdemes azonban az úticél kitalálásakor és a túrafelszerelés összeállításakor figyelembe venni az aktuális hóviszonyokat és a világos órák számát.

Segítség a tervezéséhez például ez az oldal, ahol nem csak az útvonal és a túra hossza szabható személyre, hanem a megadott eszközre (hótalp, túrasí, gyalog, stb.) is lehet időt és útvonalat kalkulálni.
Steiermark tartománynak egyébént van magyar honlapja is; a Hochschwab és környéke például így néz ki benne. Látható a túrák magaságprofilja, a hütték és a csúcsok elhelyezkedése; az osztrák felületen pedig ineraktív túratervező is igénybe vehető.

A Hochschwabtól nincs messze a mürzstegi részen a Hohe Veitsch, vagy az Eisenerz felőli oldalon a Hochturm. Kissé távolabb magasodik a Gesäuse régió Hochtor-ja, de az már odautat tekintve inkább 5-6 óra.

Útelágazás a hegyen - útban a hütte felé Forrás: Németh Sarolta

Fennalvós csúcstúra a Hochschwabon

Aki saját szemével szeretné látni, ahogyan a vörösesen izzó napkorong kiemelkedik a havas hegyek közül, annak gyönyörű túracélpont lehet a 2277 méter magas Hochschwab. A csúcs tavasztól őszig igen népszerű, mert sok oldalról megközelíthető, és körtúrákat is tehetünk itt a környező hegyeken, akár hüttézős éjszakákkal is. Fel lehet jutni többek között a déli oldalról Seewiesen felől, vagy az északi oldalról Weichselboden irányából is a 852-es turistaúton. Mi nemrégiben ez utóbbit próbáltuk ki.

Téli időszakban itt kétnapos túrával érdemes számolni, és nem annyira a napfelkelte, hanem inkább a körülbelül 1500 méternyi szintemelkedés (ami télen, hóban jóval lassabb lehet, mint nyári körülmények között) és a korai sötétedés miatt.

Modern és napelemes - ez a Schiestlhaus a reggeli napsütésben Forrás: Németh Sarolta

A reggeli csúcstámadáshoz célszerű a 2154 méteren fekvő Schiestlhausban éjszakázni; ide 6-8 órás túrával jut el az ember. A modern, napelemes ház nyáron igen közkedvelt, turisták százai rohamozzák meg.

Téli körülmények között tömegekre szerencsére nem kell számítani;

arra viszont igen, hogy ilyenkor csak az úgynevezett Winterraum (fűtetlen helyiség, a hütték télen is nyitva tartó, személyzet nélküli, alvásra alkalmas része, ahol ingyen vagy néhány adományeuróért meg lehet szállni) van nyitva. Itt kényelmesen öt ember számára van hely. Nem kényelmesen persze befértünk tizennégyen is, de ez a felállás amellett, hogy hangulatos, kölcsönöz azért némi heringkonzerves élményt az ott-tartózkodásnak.

Jól szigetelő derékaljat, illetve meleg hálózsákot egy Winterraumba mindig érdemes vinni, hiszen nem tudhatja az ember, hogy jut-e neki priccs.

Ami pedig még nincs ott az ellátáson és a fűtésen kívül, az a víz

– ezt vagy fel kell cipelni a hegyre, hogy következő nap is legyen mit inni (ez előző nap nehéz hátizsákot eredményez), vagy olvasztani lehet havat a gázfőzővel (ez pedig eléggé időigényes).
Mindez viszont bőven megéri, mert a szállás üvegfala teljes panorámát biztosít a hófödte hegyre éjjel-nappal, a korai kelés és a fejlámpás túra utáni napfelkelte a csúcskereszt tövében pedig lélegzetelállító élmény.

Ezt a napfelkeltét vártuk a Hochschwab csúcsán Forrás: Németh Sarolta

Téli körülmények, plusz körültekintés

A nehezebb téli túráknál gyalogosan vagy hótalppal is érdemes téli körülményekre készülve útnak indulni, hiszen ahol hó van, ott bármikor lehet számítani csúszós hegyoldalra, lavinára vagy hirtelen változó időjárásra, sok esetben a jelzett turistautakon is. Mindenekelőtt a hágóvas és a jégcsákány lehet szükséges (ez utóbbi túrabot mellett vagy helyett) –, segítségükkel ugyanis elkerülhető a kicsúszás a meredekebb részeken. Mindkettő jól jöhet a kijelölt turistautakon is, hiszen nem kell a fokozottan lavinaveszélyes kuloárokban (meredek hó- vagy sziklafolyosók) menni, az is elég, ha csak keresztezzük őket. A téli felszerelés ajánlott része még a jeladó (ezzel lehet keresni a másikat), a lavinaszonda (ezzel mélyre nyúlva lehet megtalálni őt a hóban) és a lavinalapát (amivel ki lehet ásni).

Bármilyen téli túra tervezésekor érdemes megnézni a hó- és terepviszonyokat: járható-e az út, gyalog és hágóvassal jobb-e, vagy inkább hótalppal, túrasível, illetve hogy nincs-e lavinaveszély, hiszen ahol hó van, ott lavina is előfordulhat. Ez utóbbiról például ezen a linken lehet tájékozódni.

Ő például felfutott a Klosterwappen 2076 méter magas csúcsára Forrás: Németh Sarolta

Téli kétezresek egy napra is

Hozzánk legközelebb, Alsó-Ausztria és Stájerország határán a Rax és a Schneeberg platója található – két egymás melletti fennsík egy-egy kétezer méter feletti csúccsal: a Rax Heukuppéja 2007 méter, a Schneeberg Klosterwappenje 2076 méter magas.

Aki csak egy napra szeretne kilátogatni Ausztriába, annak mindkét hófödte fennsík jó választás.

Mindkét csúcsra számos úton fel lehet jutni. Aki szereti a sziklásabb, meredekebb terepet, az kipróbálhatja például a losenheimi parkolóból indulva a Fadenweget vagy a Fadensteigot (ez meredekebb, ide szükséges lehet a hágóvas és a jégcsákány). Aludni errefelé vagy az Edelweisshüttében lehet fürdési lehetőséggel és meleg étellel, vagy a csúcshoz közeli Fischerhütte Winterraumjában, ahol szintén szükség van a derékaljra és a meleg hálózsákra.

Legalább annyira motiválóak ezek a vaktóan tiszta színek, mint a bejgli lemozgása Forrás: Németh Sarolta

Mindkét hegy túraútvonalaihoz kényelmes kiindulópont a höllentali Kaiserbrunn, ahol nemrég nyitott meg újra sokak kedvenc hüttéje, a ledózerolt és mostanra teljesen újjáépített Weichtalhaus. Ez jó kiindulópontja mind a raxos, mind a schneeberges téli túráknak is – hótalppal, gyalog vagy akár túrasível. Innen indulva fel lehet menni a Rax oldalán például a Brandschneide nevet viselő úton a Rax-Seilbahn (felvonó) tetejéig és onnan tovább a fennsíkon, vagy a Schneebergre a télen is vadregényes, szurdokszerű Weichtalklammon keresztül.

Kezd beborulni a Rax-fennsíkon Forrás: Németh Sarolta

A nappalok december 21-e óta ugyan lassan, de biztosan hosszabbodnak; ezzel egyenes arányban növekszik talán az ember kedve is ahhoz, hogy a jó meleg szobát otthagyva kimerészkedjen a természetbe. Aki tehát teheti – bejglivel vagy bejgli nélkül – használja ki az ünnepek közötti időt, és szívjon egy kis friss levegőt. Könnyebben indul tőle az új év.