Limuzinnal érkeztünk a halhatatlan városba

Egészen más az óváros hangulata

Ha először járok egy országban, szívesen vágok neki stoppal az útnak. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy helyiekkel ismerkedjek, hogy alaposan szemügyre vegyem a tájat. Varsóba is így jutottam el, de visszafelé már inkább repülőre szálltam.

Ha az ember stoppol, az időt el kell felejteni. Ezért aztán jut belőle mindenre. A hajnali indulás ellenére délután egykor még mindig Magyarországon álltunk az út szélén, ketten, férfiak. Nem éppen szerencsés párosítás, ha fuvart akarunk szerezni. Nagyon lassan haladtunk, de legalább az összes sudár jegenyefát, az összes szántást és az összes elmellőző autót megfigyelhettük. Ettünk egy fagyit. Ittunk egy kávét.

Csak egy limuzin állt meg nekünk

Szlovákiában már annyira kilátástalanná vált a helyzet, hogy buszra szálltunk, majd szállást kerestünk, és csak másnap folytattuk a stoppolást. Lublinig viszonylag gyorsan el is jutottunk. Itt rákezdett az eső, mi pedig dideregve vártuk a sofőrt, aki majd megszán bennünket.

Lublinból körülbelül ennyit láttunk két és fél óra alatt Forrás: Flickr/Trevor Butcher

Az eső a stoppos barátja, tartja az általános vélekedés, hiszen minden jószívű embernek megesik a szíve az út szélén ázó-fázó fiatalon. Ennek ellenére

két és fél órát kellett várnunk a fuvarra.

Már kívülről ismertük a kereszteződésben áthaladó buszok menetrendjét és a lámpák működését.

A semmiből érkezve húzódott le mellénk egy limuzin. Oda se mentünk az autóhoz, valószínűleg a pezsgőt töltik újra, csak nem akarják, hogy kilötyögjön. A sofőr azonban dudált egy rövidet, így mégis megkérdeztem, hogy miattunk állt-e meg. Szálljatok be, jött a válasz, így végül valódi urakként, bőrfotelbe süppedve hajtottunk be a fővárosba.

A stopposoknak nincs könnyű dolguk Lengyelországban Forrás: Flickr/Image Catalog

Jótevőnk egy szoftverfejlesztő cég elnöke volt, aki épp fontos tárgyalásra tartott. Azért állt meg, mert sokat stoppolt fiatalabb korában. Elmondta, hogy manapság már kiment a divatból ez a közlekedési forma, a legtöbb lengyel furcsán néz a stopposokra. Idegenkednek tőlük, nem értik őket.

A limuzint ő maga vezette, mert imádja az amerikai verdákat.

Annyit eszik, mint egy tank, akkora, mint egy bálna, de egyszerűen a betege vagyok"

– közölte nevetve. Varsó központjában tett ki minket égig érő felhőkarcolók és furcsa üvegépületek között. Én meg azt hittem, hogy Varsó régimódi és romantikus.

Ez a város lenne régimódi és romantikus? Forrás: Flickr/Kamil Porembinski

Hableány védi a várost

Az bizony. Csak egy kicsit távolabb kellett menni a buszpályaudvartól, az újváros központjától. Egy kilométerrel arrébb már sokkal barátságosabb lett a hangulat.

Idegenvezetőnket couchsurfingen ismertem meg,

ő kalauzolt végig minket az óváros szépséges épületei között.

Varsó impozáns újvárosi része a csillogó, ultramodern felhőkarcolókkal úgy emelkedik az óváros fölé, mint egy gyermekét féltő szülő. Őrzi a romantikusan tekervényes, macskakövezett utcákat, figyeli a kéz a kézben andalgó fiatalok boldogságát.

Egészen más az óváros hangulata Forrás: Flickr/Juan Salmoral

Négy napot töltöttünk Varsóban. Meglátogattuk a régi vásárteret, sétáltunk a sikátorokban. Körbejártuk háromszor a Kanonia tér óriási, tizenhetedik századi harangját, hogy szerencsénk legyen. Megkóstoltuk a hagyományos lengyel konyha remekeit, a zurek leves azóta is visszatér a legszebb álmaimban.

Megismertük Varsó védőszentjének a legendáját.

A hableány a Visztulán úszott fölfelé, de megállt egy kicsit pihenni

a későbbi óváros partjainál. Annyira megtetszett neki a környék, hogy ott maradt. A helyi halászok le akarták vadászni, de a hableány dala elcsábította őket. Amikor pedig egy gazdag és szívtelen kereskedő elfogta a mesebeli lényt, a halászok siettek a segítségére. Cserébe a hableány azóta is karddal és pajzzsal őrködik a város fölött.

A harcias hableánynak volt dolga Forrás: Flickr/Juan Salmoral

Szüksége is volt a városnak a védőszentre. Varsónak mindenből kijutott. Tűzvész, árvíz és pestis pusztította, majd három év alatt háromszor ostromolták (és rombolták le) sikerrel a svéd, a brandenburgi és az erdélyi seregek. Az 1700-ban kirobbanó északi háború alatt szintén többször elfoglalták.

Alig száz évvel később Szuvorov orosz tábornok lemészároltatott húszezer embert,

a Visztula jobb partján élő lakosság egészét. Az első világháborúban az oroszok romboltak le minden hidat maguk mögött, a másodikban a németek semmisítették meg szinte az egész várost. Az épületek 85 százaléka elpusztult, a háború alatt hétszázezer varsói meghalt.

Alkonyat a város fölött Forrás: Flickr/Kamil Porembinski

Széles utcák, széles mosolyok

De Varsó még mindig áll. A túlélők újjáépítették a falakat, vérből és könnyekből emeltek új otthonokat. A lakosok büszkék főnixmadár-jellemükre és elpusztíthatatlanságukra. A Nemzeti Múzeum, a Lengyel Hadimúzeum vagy a Varsói Felkelés Múzeuma mind-mind a vérzivataros századok emlékét őrzik.

Csakúgy, mint az utcák, a terek, az épületek. Mint az újváros szembetűnően „régi" épülete,

a szovjet Empire State Building, ahogy a helyiek hívják.

Senki sem szereti ezt a 234 méter magas kőhalmazt, sztálini ajándék, az elnyomás szimbóluma. Egy régi vicc szerint a legszebb panoráma Varsóról az épület kilátójából nyílik, mert ez az egyetlen hely, ahonnan maga az épület nem látszik.

A Kultúra és Tudomány Palotája állhatna Gotham városában is Forrás: Flickr/Juan Salmoral

Varsó mérete csaknem megegyezik Budapestével. Építészetében, sőt történelmében is lehet hasonlóságokat találni. Az 1920-as varsói csata állította meg a Vörös Hadsereg, így a kommunizmus nyugatra terjedését. A hősök szellemei mindkét városban körbevesznek minket.

Nagy terek, széles utcák az óvárosban Forrás: Flickr/Arian Zwegers

Mégis más a lengyel főváros hangulata. Az utcái szélesebbek, terei hatalmasak. Fény járja át az egészet, a lakosok mosolyognak, mintha a város kigombolt inggel, kidüllesztett mellkassal állna a jövő elé. Bármit is hoz, ők bírni fogják.