Tavaszi virágok a Pilisi Parkerdő területén

Forrás: Pilisi Parkerdő
1/13
A legkorábban virágzó fajok közé tartozik a hóvirág, amely egyes helyeken már januárban megjelent, majd szerencsésen átvészelte a márciusi telet. Védett növény, és áprilisra már csak néhány hűvösebb zugban található, de az északi lejtőkön még lehet néhány fotót készíteni róla.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
2/13
Szintén korai fajnak számít a csillagvirág, ami gyakori a folyómenti ligeterdőkben és az üde, jó vízellátottságú területeken.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
3/13
Különlegesen szép védett növény a pirosló hunyor, ami jellemzően az Északi-középhegységben előforduló faj, de térségünkben, a Visegrádi-hegységben is megtalálható. Rokonai között igen érdekes, zöld virágszirmú fajokat is találunk, s számos kertészeti változata is létezik, ezek a szabadon beszerezhetők, de az erdőben található példányokat kímélni kell!Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
4/13
A legtöbbször tölgyesek alján szinte szőnyegként borítják a talajt a keltikék. Két fajuk közül az odvas keltike földalatti üreges gumójáról, míg az ujjas keltike leveleinek alakjáról kapta a nevét. Lila, rózsaszínbe hajló, vagy fehér virágaik erősen illatoznak. Önmagukban mérgezőek, de értő kézben gyógynövényként használatosak. Érdekességük, hogy magvaikat a hangyák terjesztik.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
5/13
A védett növényeink egyik legszebbje a leánykökörcsin. Erdei tisztások, bokros erdőszélek ritka virága, de ahol megjelenik, ott nagyobb csoportokban is előfordul. Rokona, a fekete kökörcsin, még ritkább. Semmiképpen se szedjük le, viszont gyönyörű fotókat lehet róla készíteni!Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
6/13
Ha az egyik legszebb a kökörcsin, akkor a másik legszebb minden bizonnyal a szintén védett, élénksárga virágú tavaszi hérics. Tudományos elnevezése (Adonis) egy ógörög mondára vezethető vissza: amikor a férfiszépséget megtestesítő Adoniszt egy vadkan megölte, azokon a helyeken, ahová a vére kicsöppent, a virág egy-egy piros virágú rokona bújt elő. Más változat szerint Aphrodité, a szerelem istennője maga változtatta virággá Adoniszt. Akárhogy is volt, a száraz tisztásokon nyíló, kikericsnek is nevezett védett virág joggal pályázhat a legszebbnek járó elismerésre.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
7/13
Nem véletlen a sárga virágú salátaboglárka elnevezése, régen ugyanis leveleit rendszeresen fogyasztották. A virágzás időszakában ez azonban tilos, mert ilyenkor méreganyagot termel, amire a levél csípős íze is figyelmeztet!Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
8/13
Nemcsak a virágjaik, de a nevük is gyönyörű a szellőrózsáknak. Legritkább és védett közülük a fehér virágú erdei szellőrózsa, ami a szárazabb, meszes talajú erdőkben fordul elő. Gyakori, olykor tömeges előfordulású a sárga virágú bogláros szellőrózsa, ami a nedvesebb termőhelyeken, szurdok- és ligeterdőkben nyílik.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
9/13
Nem maradhat ki a felsorolásból az illatos ibolya, ami főleg a napos tisztásokat, erdőszéleket borítja. Mint ahogy a neve is utal rá, erős illata miatt napjainkban több helyen termesztik, de a középkorban gyógyászati célokra is használták. Az ibolyák között találunk illat nélküli virággal rendelkező fajokat is, ilyen például az Északi-középhegységben gyakori sovány ibolya.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
10/13
A tavasz biztos jele a cserjék között a húsos som sárga virágainak megjelenése. „Somvirág, somvirág, aranysárga a világ” – jól utal az ismert vers a kirándulásra csábító hangulatra, amit tavasszal, a sombokrokkal borított erdők árasztanak. A húsos som ősszel érő termései ehetőek, kiváló lekvár készül belőlük. Fája pedig igen szívós és ellenálló, ezért szerszámnyelek, túrabotok kedvelt faanyaga.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
11/13
Egyes fafajok is már a lombfakadás előtt virágoznak. A városi fasorokban, parkokban is láthatjuk már a korai juhar zöldessárga virágait, amiket a színe miatt sokszor friss leveleknek vélhetnénk. Szabad állásban a korai juhar már 10 éves kora körül virágzik. A főváros környéki erdők tipikus elegyfája, bőséges lombja lehullva fontos talajjavító hatású.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
12/13
Patakok és folyók mentén lassan elvirágzik már a mézgás éger. A patakok és folyók menti ligeterdőkben, vagy a láperdőkben található fafaj porzós virágai a látványosabbak: barnásvörös, lecsüngő barkákban nyílnak. Ugyanazon a faegyeden találhatók a termős virágok is, azaz úgynevezett egylaki fajról van szó. A vizes élőhelyek igen fontos ökológiai szerepű fafaja, érdekes, sárgás színű faanyaga különlegesnek számít.Forrás: Pilisi Parkerdő
Forrás: Pilisi Parkerdő
13/13
Már a tavaszi lombfakadással egy időben virágzik a madárcseresznye, aminek fehér virágai messzire ellátszanak a tavaszi erdőben. A kilátókról körbetekintve ilyenkor akár egyesével megszámolható, hogy hány cseresznyefa van a környéken. Az erdőkben élő cseresznyefajok júniusban érő termése ugyan ehető, de a legtöbbször kesernyés ízű, ezért inkább a madarak eledelének számít.Forrás: Pilisi Parkerdő