Derűs és nyüzsgő ősz és tél Máltán

Vágólapra másolva!
Nyár végén, szeptember és a hűvösebb időjárás közeledtével az északi országok megkezdik az átállást a „téli üzemmódra”; ahogy George R.R. Martin mondja a Trónok harcában: „Közeleg a tél.” Ám a tél mindenhol mást jelent, és éppen az a terület, ahol a Trónok harca enyhébb időjárású helyszíneinek számos jelenetét forgatták – Málta, kiváló példa arra, hogy a hidegebb évszakok nem mindig kemények és könyörtelenek.
Vágólapra másolva!

A máltai szigetvilág a föld egyik legkellemesebb éghajlatával büszkélkedhet; a telek enyhék, a napsütéses napok száma több mint 300. A helyiek többsége úgy tartja, semmi sem ér fel egy gyönyörű téli nappal – s ebből itt jó néhány akad. Ezek a pompás téli napok természetesen rengeteg elfoglaltságot kínálnak. A napsütéses, tengerrel és számtalan szórakozási lehetőséggel rendelkező Málta nemcsak az egyik legjobb nyári úti cél Európában hanem optimális helyszíne a csúcsidőn kívüli, utószezoni kirándulásoknak is egyrészt enyhe időjárása, kedvező éghajlata miatt, másrészt mert a Wizz Air közvetlen járataival egész évben elérhető (idén télen már heti 3 alkalommal) mindössze kétórányi repüléssel.

Forrás: Malta Tourism Authority

Míg a forró nyári napok a strandoláshoz ideálisak, a mérsékeltebb, enyhébb őszi és téli hónapok roppant kedvezőek a hosszabb utakhoz, kirándulásokhoz a garrigue-bozóttal borított pompás máltai tájakon – a part menti szakaszok gyakran meredek sziklafalakban végződnek, hogy csak a lélegzetelállító Dingli Sziklákat említsük, de itt találhatók a törésvonalak mentén a hosszú vándorlásokra lehetőséget nyújtó Victoria-vonalak is –, illetve az építészet és a természeti képződmények felfedezéséhez. Ha inkább csak sétálgatnának, a falvakon keresztülhaladó túrák kiváló lehetőséget biztosítanak a helyiekkel való találkozásokra, a helyi kultúrában való elmélyülésre.

Forrás: Malta Tourism Authority

A máltai szigetek bővelkednek kincsekben; régészeti, építészeti, történelmi és kulturális értékekben. A UNESCO Világörökség három tagja, a világ legrégebbi, önálló megalitikus temploma, a Hal saflieni-i hipogeum és a barokk főváros, Valletta csupán ékkövek e büszke és ősi tengeri nemzet dicsőségének koronáján, amely befogadott minden hódítót és nagyhatalmat a Földközi-tenger térségében a régi időkben és a modern világban egyaránt. Valletta lesz 2018 január 20-tól Európa Kulturális Fővárosa. Ennek köszönhetően a szokottnál is több hazai és nemzetközi kulturális, művészeti és kreatív program várja az idelátogatókat. Az impozáns házak, paloták, katedrálisok, tornyok, erődök és várak rengetegéből alig lehet kiválasztani, hogy melyiket látogassuk meg – a régi főváros, Mdina és Cottonera Három Városa a szemlélőt azonnal egy tündérmeseszerű világba repíti – nem meglepő, hogy ezek a helyszínek annyi nagyszerű filmben szerepeltek.

Egy-egy látnivalókban gazdag, eseménydús nap után, kiváló szállodákban pihenhetjük ki a fáradalmakat. A szigetek legnagyobb medencéjével és elegáns környezetével kiemelkedik a kedvelt Seashells Resort wellness szálloda Qawra városában, ahol a tengerre néző szobákból a máltai szigetek legszebb napkeltéjére ébredhetünk.

Forrás: Malta Tourism Authority

A máltai telet, szemben a barátságtalan észak-európai telekkel, a tarkaság jellemzi a legjobban. Az emlékezetes eseményektől a fényképezést is igazi élvezetté varázsoló téli mediterrán nap csodálatos fényéig mindig van miben gyönyörködni Máltán – a Földközi-tenger koronájának ékkövén.