Mostantól ez Amerika legmagasabb épülete

World Trade Center
Vágólapra másolva!
Szomorkodhatnak Chicagóban, mert a vita eldőlt: a New York-i One World Trade Center tornyát is bele kell számolni a magasságba.
Vágólapra másolva!

Azok a turisták, akik a chicagói Willis Tower (korábban Sears Tower) kilátószintje felé igyekeznek, mostantól szomorkodhatnak: már nem az Egyesült Államok legmagasabb épületéről fognak lepillantani az alattuk elterülő városra. Az 1451 láb (442 méter) magas tornyot ugyanis megfosztotta ettől a címtől a lerombolt New York-i ikertornyok helyén épült One World Trade Center (OWTC) a maga 1776 lábas (541 méter) magasságával.

A One World Trade Center épülete New Yorkban Forrás: AFP/Mary Altaffer

A trónfosztás egyáltalán nem volt egyértelmű. Az OWTC tetején ugyanis egy 408 lábas (124 méter) toronycsúcs áll, és bizonytalan volt, hogy ezt bele kell-e számolni a teljes magasságba. Az ügyben illetékes testület, a Magas Épületek és Városi Lakóhely Tanácsa (CTBUH) viszont kedden kimondta, hogy igen, az építészek így New York javára döntöttek – írja a Jaunted.

Az OWTC számai egyébként szimbolikusak. Az épület csúcs nélküli magassága – 1368 láb (417 méter) – ugyanakkora, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban megsemmisült World Trade Center ikertornyaié. A csúccsal együtt mért magasság pedig azért 1776 láb, mert 1776-ban fogadták el az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát.

A chicagói Willis Tower azonban egy dologban mégis felülmúlja az OWTC-t: az előbbit lehet látogatniuk a turistáknak, az utóbbit még nem. A 2006-ban kezdődött építkezés – amelynek költsége közel 4 milliárd dollár – még mindig tart New Yorkban, így a 100. emeletre tervezett kilátó 2015 előtt nem nyílik meg.

A trónfosztott chicagói Willis Tower már most is látogatható Forrás: AFP/Getty Images/Scott Olson

Az OWTC egyébként csak a nyugati hemiszféra második legmagasabb szabadon álló épülete, mivel a torontói tévétorony 12 méterrel megelőzi. Chicago egyébként arra készült, hogy ennél is magasabbat húz fel, ám a 2000 lábra (610 méter) tervezett Chicago Spire építését 2009-ben pénzügyi nehézségek miatt lefújták. A világ legmagasabb épülete ugyanakkor továbbra is Dubajban van, a 828 méter magas Burdzs Kalifa tetetéről itt nézhet körbe.