Bekeményít a Wizz Air a tagságival

Wizz Air légitársaság, 
A Wizz Air légitársaság London-Lutonból érkező, első menetrend szerinti járata landol a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren
Vágólapra másolva!
A csoportoknak rosszabb lesz, a csomagfeladás viszont kevesebbe kerül.
Vágólapra másolva!

A Wizz Air 2012-ben vezette be Discount Club néven tagsági rendszerét, amellyel jelentős megtakarítást érhettek el az utasok. A klubtagság minden egyes 12,50 eurót meghaladó viteldíjú, egy útra szóló járat esetén garantált 10 eurós kedvezményt biztosított. A kedvezményt a klubtagok és a velük együtt utazók vehették igénybe maximum 9 fős létszámig. A tagsági díj egy évre 9990 forintba került.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Október 14-től ez úgy változott, hogy a 9990 forintos éves tagsági díjért mindössze két fő kap kedvezményt, a csoportos tagsági díj pedig 15 990 forint egy évre, és legfeljebb hat fős társaságra vonatkozik a taggal együtt. A garantált minimális kedvezmény 2900 forint mindegyik járaton, minden 5990 forint feletti díjtételből, kivéve a Wizz Air Ukrajna által üzemeltetett járatokat.

A csomagok olcsóbban repülhetnek

Az új rendszer a szigorítás mellett előnyöket is nyújt azoknak, akik nem csupán egy kisméretű (42x25x32cm) kézipoggyásszal vágnak az útnak. A tagok és útitársaik ugyanis a jegyárkedvezményen túl további 1450 forint megtakarítást érhetnek el minden egyes nagyméretű kézipoggyász és feladott poggyász után, ha on-line történik a helyfoglalás. A poggyászdíj-kedvezményeket nem lehet olyan helyfoglalásokhoz felhasználni, amelyeket a klubtagság megvásárlása előtt foglaltak.

További információkat itt talál a Wizz Air Discount Clubjáról.