A világ legmagányosabb háza

Elliðaey, Ellidaey, Izland
Vágólapra másolva!
Itt biztosan nem zavarnak a szomszédok. A vulkáni szigeten lévő szállást vadászok használják.
Vágólapra másolva!

Az Elliðaey a Vestmannaeyjar szigetcsoport harmadik legnagyobb tagja, Izlandtól délre. Testvérszigetével, a Bjarnarey-vel együtt 5-6000 éve keletkezhetett vulkáni tevékenység nyomán. A tenger felé meredek sziklák határolják, belsejében – a korábbi kráter helyén – dús növényzetű völgy található. Területe 45 hektár, legmagasabb pontja 114 méterre emelkedik a tengerszint fölé.

A szigetet már a sagák is említik. Korábban lakói szarvasmarhát és sertést is tenyésztettek rajta. Ma már főleg csak tengeri madarak, nagyrészt lundák fészkelnek ott.

Forrás:Flickr/Diego Delso

1953-ban az egyébként már lakatlan szigeten egy nagyobb vadászházat emeltek. 2000-ben az akkori miniszterelnök, Davíð Oddsson javasolta, hogy a szigetet a nemzet ajándékozza Björk énekesnőnek, hálából Izland népszerűsítéséért szerte a világon, azonban a javaslatot tiltakozás fogadta.

Forrás:Flickr/Diego Delso

A szállás most az Elliðaey Vadásztársaság tulajdona. Használói lundákra vadásznak.

Elliðaey (balra) és Bjarnarey szigetei az Eldfell csúcsáról nézve, háttérben az Eyjafjallajökull Forrás: Wikipedia/Szilas
Forrás: Wikipedia/Szilas
Forrás: Wikipedia/Szilas