Újra megnyitják a tizennégy éve lezárt halálutat

Caminito del Rey felújítás előtt
Vágólapra másolva!
Tizennégy év szünet után ismét látogathatóvá teszik a világ legveszélyesebb turistaútját, miután biztonságossá tették a rajta való haladást.
Vágólapra másolva!

Az El Caminito del Rey (El Camino del Rey néven is ismert) Dél-Spanyolországban található út a Los Gaitanes kanyon sziklafalán. Ez a fő turistaattrakciója az Ardales parknak, amely rövid sétával érhető el az El Chorro kempingből.

Az 1,2 kilométer hosszú hegyi utat eredetileg azoknak a munkásoknak építették, a Guadalhorce gáthoz akartak eljutni. Később a veszélykedvelő turisták kedvelt terepe lett, a videomegosztókon sok felvétel van a gyakran nyaktörő sétákról.

2001-ben a hatóságok mindkét bejáratát lezárták, miután az előző két évben öten haltak meg az El Caminito del Reyen. A halálséták ennek ellenére folytatódtak az egyre elhanyagoltabb ösvényen, még a 6000 eurós (1,84 millió forint) bírság sem volt kellő elrettentő hatással a turistákra.

Korlátokat építettek az út mellé

Március 28-tól már nem kell titokban túrázni, és életveszélyes mutatványokat végezni azoknak, akik kíváncsiak arra, milyen 100 méter magasból lenézni az alattuk kanyargó folyóra - írja a Daily Mail. Egy 2,8 millió euróba (858 millió forint) kerülő felújítás eredményeként korlátokat építettek az út mellé, így már biztonságban lehet gyönyörködni a szédítő látványban. Az alábbi videó a felújításról készült:

Az első hat hónapban ingyenes lesz az El Caminito del Rey, utána egy kisebb összeget kell érte fizetni. Az első vendégek között lesz VI. Fülöp király is. Ő a dédunokája egyébként annak a XIII. Alfonz királynyak, aki 1921-ben megnyitotta a gátat, és akiről az út a nevét kapta.

Az El Caminito del Rey felújítás előtt Forrás: Flickr/Gabi
És feljújítás után Forrás: Malaga.es video