Sűrű füst terjengett a Lufthansa járatának fedélzetén

Lufthansa Airbus A330
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
A gép Frankfurtból repült volna Szaúd-Arábiába, de a felszállás után rögtön vissza kellett fordulnia.
Vágólapra másolva!

A Lufthansa Airbus A330-300-as gépe Frankfurt/Main repülőteréről indult a szaúd-arábiai Dzsiddába kedden. Az emelkedést azonban meg kellett szakítani 3300 lábnál (1006 méter), mivel füstöt jelentettek a fedélzetről. Az egyik utas beszámolója szerint az utastérben sűrű füst volt látható – írja az Aviation Herald.

A gép visszafordult, és hét perccel a felszállás után rendben leszállt a frankfurti repülőtéren. A készenléti egységek megvizsgálták a repülőgépet, de nem kellett beavatkozni. Az utasokért egy helyettesítő gép érkezett, amely négy órás késéssel vitte el őket Dzsiddába.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Curimedia | P H O T O G R A P H Y

A Lufthansa szóvivője megerősítette a kényszerleszállást, amelyet nehezített, hogy a gép tele volt üzemanyaggal, így túlsúlyos volt. A fedélzeten 173 utas és 14 fős személyzet tartózkodott. A füst okát még keresik – írja a Die Welt.

Rájár a rúd

A Lufthansa-csoport gépei az elmúlt napokban több kényszerleszállást is végrehajtottak. A múlt héten a társaság Airbus A330-as gépe Münchenből Dubajba tartott, de Románia felett visszafordulta hidraulika meghibásodása miatt. Két Germanwings-gép is megszakította útját: az egyik pénteken egy utas rosszulléte miatt Velencében, a másik szombaton olajszivárgás miatt Stuttgartban.