A Ryanair vagy a Wizz Air új egyenruhája a szebb?

Vágólapra másolva!
Az ír fapados légitársaság szakít a harsány megjelenéssel.
Vágólapra másolva!

Az eddiginél jóval visszafogottabb személyzeti egyenruhával és fedélzeti dizájnnal rukkol elő novembertől a Ryanair. A légiutas-kísérők az eddigi Chelsea-kék helyett királykék ruhában fognak dolgozni,

amivel az ír fapados légitársaság a piac felső részéről is szeretne több utast vonzani

írja az Irish Times. A Micheal O'Leary vezérigazgató által egy évtizede bevezetett jellegzetes sárga szín csak a stewardessek esőkabátján, a csíkos nyakkendőkön és sálakon, valamint az alsó zsebek szélén lesz látható.

Visszafogottabb színek a Ryanairnél Forrás: Ryanair
Forrás: Ryanair
Forrás: Ryanair

Változik januártól a Ryanair gépek belső megjelenése is. A jelenlegi kék-sárga színeket a fedélzeten is kevésbé harsány dizájn váltja fel. Kenny Jacobs marketingigazgató szerint az új arculat az új székekkel és az egészségesebb menüvel kiegészítve egészen más utazási élményt fog kínálni.

A Ryanair gépek új belső tere Forrás: Ryanair

A Wizz Air inkább vibrál

Nemrég a Wizz Air is arculatváltást jelentett be. A magyar kötődésű cégnél a gépek festése is megújul: a magenta szín továbbra is megmarad, de az orr fehérre változik a szárnytőig, a lilát pedig a kék váltja fel a farokrészen.

A társaság ezzel frissebb, vibrálóbb és letisztultabb megjelenést akar elérni,

tehát némiképp más utat követ, mint amit a Ryanair tervez most.

Új festés, új egyenruha a Wizz Airnél Forrás: Wizz Air/Arpad Foldhazi

Emellett megújul a belső tér is, de csak a novembertől érkező Airbus A321 repülőgépeken (a Wizz Air jelenleg Airbus A320-as gépeket üzemeltet). Az egyenruhákon ugyanakkor az új brand színei láthatók.

Frissebb megjelenés Forrás: Wizz Air/Arpad Foldhazi

Szavazzon!

Önnek melyik társaság egyenruhája tetszik jobban?