Kigyulladt a repülő futóműve a fékezéskor

Aer Lingus
Vágólapra másolva!
Kényszerleszállást hajtott végre az Air Lingus gépe New Yorkban.
Vágólapra másolva!

Az Aer Lingus Boeing 757-es gépe New York JFK repülőteréről tartott az írországi Shannonba a fedélzetén 104 utassal, ám röviddel a felszállás után hibát jeleztek a műszerek. A pilóta azt közölte a toronnyal, hogy a repülő egyik hidraulikus rendszere hibásodott meg, és elfolyt a hidraulikus folyadék. A féklap sem működött.

A visszafordult repülő útvonala Forrás: Flightradar24.com

A gép visszafordult, és kényszerleszállást hajtott végre. A gép a normálisnál nagyobb sebességgel ért földet. Ráadásul a repülő tömege is nagyobb volt a leszálláskor megszokottnál, mert az üzemanyagot nem engedték ki előtte a pilóták. A futóművekre azért különösen nagy teher hárult a fékezéskor.

A fékek túlhevültek, a bal hátsó futóműnél tűz ütött ki,

amit a gépet váró tűzoltók eloltottak. Senki sem sérült meg.

Mint egy sci-fiben

Az egyik utas az ABC tévécsatornának elmondta, hogy milyen szürreális volt az egész, és milyen nyugodt és kitűnő munkát végzett a pilóta. „Olyan volt, mint egy sci-fi fimben. Maga a földetérés elég kemény volt, de nem kezelhetetlen" – számolt be a leszállás pillanatairól Patrick Dyer Wolf.

Az utas szerint 15-20 tűzoltóautó várta a gépet, és szinte azonnal elkezdték locsolni. Ezalatt a pilóta kijött a fülkéjéből, és elmagyarázta az utasoknak, mi történt.

Azt mondta, az egyik hidraulikus tartályból szivárgott a folyadék,

eleinte lassan, de végül teljesen elfolyt. A pilóta azt is elárulta, hogy szimulátoron gyakoroltak már ilyen eseményt, de élőben neki ez volt az első alkalom.