Elvesztette a kerekét felszállás közben

yamal airlines
Vágólapra másolva!
Egy orosz utasszállító visszatért a tyumenyi repülőtérre, miután jelentették a pilótáknak, hogy felszállás közben kiesett a gép egyik kereke.
Vágólapra másolva!

A Yamal Airlines B734 gépe már 115 mérföldre (185 kilométer) volt a közép-oroszországi Tyumenytől, amikor a személyzetet tájékoztatták, hogy kiesett a gép egyik kereke.

Ötven perccel később a repülő biztonságosan landolt

a kiindulóponton, Tyumenyben, ám az incidens miatt az utasoknak végül öt és fél órás késéssel kellett számolniuk.

A Yamal Airlines egyik gépe – a kép illusztráció Forrás: Flickr/Anna Zvereva

A jobb külső kerekét vesztette el

Az Aviation Herald tudósítása szerint 148 utas és hét tagú legénység volt a fedélzeten a Yamal Airlines Novij Urengojba tartó szerdai járatán.

A jobb külső kerék felszállás közben vagy röviddel a felszállás után eshetett ki,

de csak azután fedezték fel a hiányát, miután Boeing 737-400 már a levegőben volt.

A gondot egy csapágy meghibásodása okozhatta, az eset körülményeit az Ural Közlekedési Nyomozó Bizottság már vizsgálja. Az utasok öt és fél órás késéssel végül egy Airbus A320-200 cseregéppel jutottak el úti céljukhoz.

Tyumeny Szibéria első orosz alapítású városa. Forrás: Flickr/amanderson

Nem ez az első alkalom, hogy egy repülőgép kereke leesett menet közben.

Tavaly a Delta Airlines repülőgép vesztette el a kerekét és a fékrendszer egy részét

felszállás közben a Ben Gurion repülőtéren Izraelben.

2011-ben pedig a Flybe légitársaság egyik gépén maguk az utasok is szemtanúi voltak, amint a gépük kereke lezuhant. A pilóták mindkét esetben sikeresen földre tudták tenni az utasszállítókat.