Ezt szeretné látni a legtöbb turista 2016-ban

machu picchu
Az inka romváros, Machu Picchu a legtöbb utazó álma
Vágólapra másolva!
Az amerikai székhelyű utazási portál, a TripAdvisor minden évben felmérést végez milliós nagyságrendű felhasználói körében. A látogatók szavazhatnak az év legjobb hoteljeiről, úti céljairól, éttermeiről, strandjairól, és persze arról, melyek azok a nevezetességek, amelyeket ebben az évben a saját szemükkel is látni szeretnének. Itt a világ huszonöt legvonzóbb látványosságának listája.
Vágólapra másolva!

Az első tízbe ezúttal három európai ország került be, Olaszország két turistamágnessel, a Szent Péter-bazilikával és a milánói dómmal, Spanyolország a córdobai nagymecsettel, Oroszország pedig a Vérző Megváltó templomával. Az olyan örökzöldek, mint

az Eiffel-torony, a Big Ben vagy az Akropolisz nem kerültek be az első tízbe,

a tizennegyedik, tizenkilencedik, illetve a tizenhetedik helyen végeztek a TripAdvisor idei felmérésében. Úgy tűnik, a legtöbb turista álma az inka város, Machu Picchu.

Az inka romváros, Machu Picchu a legtöbb utazó álma Forrás: AFP/Christopher Rennie

Ide szeretne eljutni a legtöbb turista 2016-ban:

1. Machu Picchu, Peru

2. Zájed sejk-mecset, Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emirátusok

3. Angkorvat, Siem Reap, Kambodzsa

4. Szent Péter-bazilika, Vatikán, Olaszország

5. Tádzs Mahal, Agra, India

6. Córdobai nagymecset, Cordoba, Spanyolország

7. Vérző Megváltó temploma, Szentpétervár, Oroszország

8. Alhambra, Granada, Spanyolország

9. A Lincoln-emlékmű tükörmedencéje, Washington, Egyesült Államok

10. Milánói dóm, Milánó, Olaszország

11. Golden Gate híd, San Francisco, Egyesült Államok

12. Hagia Sophia múzeum, Isztambul, Törökország

13. Grand-Place, Grote Markt, Brüsszel, Belgium

14. Eiffel-torony, Párizs, Franciaország

15. Notre-Dame, Párizs, Franciaország

16. Kínai nagy fal Mutianjünél, Bejcsing, Kína

17. Akropolisz, Athén, Görögország

18. A Megváltó Krisztus szobra, Rio de Janeiro, Brazília

19. Big Ben, London, Egyesült Királyság

20. Chichén Itzá, Mexikó

21. A fekvő Buddha temploma (Wat Pho), Bangkok, Thaiföld

22. Burdzs Kalifa, Dubaj, Egyesült Arab Emírségek

23. Ausztrál Háborús Emlékhely, Canberra, Ausztrália

24. Sydney Operaház, Sydney, Ausztrália

25. Fusimi Inari-nagyszentély, Kiotó, Japán