Elfajult a legénybúcsú a fapados járaton

Easyjet airbus A320
Vágólapra másolva!
A huszonnégy fős csapat legénybúcsúra utazott Magalufba, Mallorca egyik népszerű üdülővárosába, de már indulás előtt úgy felöntöttek a garatra, hogy a kapitány kénytelen volt miattuk megszakítani az utazást. Letette a gépet Toulouse-ban, és kihívta a rendőrséget az „antiszociálisan” viselkedő fiatalemberekhez. 
Vágólapra másolva!

A Glasgow-ból Palma de Mallorcára tartó gép kénytelen volt kitérőt tenni Toulouse felé és kényszerleszállást végrehajtani, mert egy osztálynyi utas randalírozni kezdett a fedélzeten – adta hírül a Daily Mail.

Miután a rendőrség eltávolította a randalírozókat, a gép folytatta útját,

de jelentős késéssel tudott csak landolni Palmán. Az eredeti tervek szerint a járat még aznap, május 21-én este visszaindult volna Skóciába, de a késés miatt lejárt a legénység maximálisan megengedhető munkaideje, így ezt a járatot törölni kellett. Az utasok számára szállást és étkezést biztosítottak.

Az Easyjet Glasgow–Mallorca járata kényszerleszállást hajtott végre Toulouse-ban (A kép illusztráció) Forrás: Flickr/Aero Icarus

Nem lett volna szabad felengedni őket

A gép egyik utasa szerint a csoportot nem lett volna szabad felengedni a fedélzetre, mert már a becsekkoláskor kiabáltak és káromkodtak, és látszott rajtuk, hogy nem kevés alkoholt fogyasztottak.

Magaluf, ahová a legénybúcsúra indulók nem jutottak el Forrás: AFP/Jaime Reina

A légitársaság szóvivője nem volt hajlandó elárulni, milyen nemzetiségűek voltak a randalírozók. Úgy nyilatkozott, az utasok és a legénység biztonsága a legfontosabb a légitársaság számára, ezért néha olyan intézkedésekre kényszerülnek, amelyek kellemetlenül érinthetik az utasokat.

ilyen esetekben mindig büntetőeljárást kezdeményez” – jelentette ki a szóvivő.