Vágólapra másolva!
Jövőre beváltja ígéretét a Norwegian, ha megérkeznek az új Boeingek.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, a Norwegian hamarosan beváltja ígéretét, és 69 dollárért, azaz közel 20 ezer forintért át lehet majd repülni az Atlanti-óceánt. A norvég fapados légitársaság kereskedelmi igazgatója, Thomas Randell korábban ezt attól tette függővé, hogy a Boeing elkezdi nekik szállítani a tőlük megrendelt 100 darab Boeing 737 MAX 8 típusú gépet.

Hamarabb kaphatják meg

Az első alacsony fogyasztású gépek leszállítását jövőre ígérte a Boeing, az események azonban felgyorsulhatnak. A Southwest Airlines, amely elsőként állíthatja üzembe a 737 MAX 8-ast, 2017 harmadik negyedéve helyett már jövő márciusban megkaphatja az első példányt, így a Norwegian is hamarabb hozzájuthat az övéihez.

A Boeing 737 MAX 8 típusú gépe Forrás: AFP/2015 Getty Images/Stephen Brashear

Randell a Business Insidernek elmondta, hogy

a légitársaság novemberben vagy decemberben tesz bejelentést a 69 dolláros repülőjegy részleteiről.

Jövőre azonban már biztosan lehet majd utazni a 737 MAX 8-ason, és ekkortól az olcsó jegyek is valósággá válnak.

A keskeny törzsű gazdaságosabb

A Boeing új gépe az alacsonyabb fogyasztású hajtóműveknek, a feljavított repülőelektronikának és aerodinamikának köszönhetően nagyobb távolságra képes repülni. Így lehetővé válik, hogy az olcsóbban működtethető keskeny törzsű gépekkel transzatlanti járatokat is üzemeltessenek. A Boeing 737 MAX 8 után egyébként a Norwegian 30 Airbus A321neo LR-t is beállít, amelyek még nagyobbak és hosszabb hatótávolságúak lesznek.

A Norwegian jelenleg Boeing 787 Dreamlinerekkel repüli transzatlanti járatait.

Bár ezek is takarékos gépnek számítanak, és a légitársaság jelenleg is kedvező árakat kínál Európából az Egyesült Államokba, a széles törzsű gépekkel nem tud gazdaságosan 100 dollár alá menni a jegyárral.

A Norwegian jelenleg ilyen Boeing 787 Dreamlinerekkel repül Amerikába Forrás: Flickr/MercerMJ

Az első fapados járatot Oslóból New Yorkba indította a Norwegian 2013-ban, egy évre rá pedig Londonból is elindultak az első gépek az óceán túloldalára. A cég nemrég jelentette be, hogy

jövő nyártól Barcelonából is több amerikai városba repül majd

a jelenlegi Dreamliner-flottával, irányonként 189 dollártól (53 ezer forint) kezdődő áron. A fapados modellnek megfelelően azonban ebben nincs benne sem a feladott poggyász, sem a fedélzeti ellátás.