Ebben a faluban tényleg csak kísértetek laknak

Dargavs temetkezés kriptaváros
Vágólapra másolva!
Oroszországban dél-nyugati részén, Észak-Oszétiában van egy kis falu, Dargavs, amelynek gyönyörű a fekvése, mégsem látogatja senki. Kilencvenkilenc csúcsos tetős kis kőházikó emelkedik az egyik hegyoldalon, bármelyik trendi fantasyben megállnák a helyüket, a település mégis teljesen kihalt.
Vágólapra másolva!

A házikókban soha nem is volt élet, már a 12. századtól kezdve csak a halottakat hozták ide. Az oszétok ugyanis (akiknek legközelebbi rokonai a hazánkba hétszáz évvel ezelőtt betelepült jászok) lakóhelyük közelében, de attól mégis teljesen elkülönítve temették el halottaikat – a falujuktól nem túl messze emelkedő lankás domboldalon.

Forrás: AFP/Ruslan Vahaev

A fehér kis kőházikók tehát kripták, amelyekben a mai napig ott hevernek az elhunytak maradványai. A kripták fölött egy mára félig leomlott torony áll, amely a holt lelkeket őrizte.

Némelyik sírkamra kifejezetten tágas, a belmagasság akár a négy métert is elérheti.

Ide valószínűleg nagyobb családok tagjait temették. A halottakat a kis nyíláson át helyezték el a kriptában, méghozzá csónakban.

Forrás: wikipédia

Csónakban helyezték őket nyugalomba

Az oszétok ugyanis – a görögökhöz hasonlóan – úgy tartották, hogy a halottaknak egy folyón kell átkelniük a túlvilágra. Némelyik sír mellett evezőt is találtak.

Forrás: wikipédia

Másik érdekesség, hogy minden kripta előtt kutat ástak, amelyek környékén érmeket találtak. Valószínűleg a szertartás része volt, hogy pénzt dobtak a kútba. Úgy tartották, hogy amikor az érme leér a kút fenekére, a halott lélek is átjut a túlvilágra.

Forrás: wikipédia/Alex Svirkin

A környékbeliek ma sem merik betenni a lábukat a halottak városába. Még mindig tartja magát a hiedelem, hogy aki megzavarja a halottak nyugalmát, nem tér vissza élve a szerettei közé.

Forrás: AFP/Ruslan Vahaev