Nézze meg az első kínai utasszállító szűzrepülését!

COMAC C919 kínai repülő
Sanghaj, 2017. május 5. A COMAC kínai állami repülőgépgyártó első C919-es típusú utasszállító repülőgépe elhagyja a sanghaji Putung nemzetközi repülőteret az első próbaútján 2017. május 5-én. A vállalat a hét éven át fejlesztett 158-üléses modelljével a két legnagyobb repülőgépgyártó, az Airbus és Boeing légi járműivel kívánja felvenni a versenyt. (MTI/AP pool/Andy Wong)
Vágólapra másolva!
A Comac a Boeing és az Airbus nyomába indul.
Vágólapra másolva!

Kína sok mindenben utolérte már a fejlett nyugati országokat, saját nagy méretű utasszállító repülőgépet azonban még nem készített. Egészen eddig. Sanghaj Putung repülőterén ugyanis végrehajtotta szűzrepülését a kínai állami repülőgépgyártó, a Comac első C919-es típusú utasszállítója. Az 1 óra 19 percig tartó első tesztúton a repülő körülbelül 3 ezer méter magasságig emelkedett.

A Comac a hét év fejlesztés és jelentős anyagi ráfordítás eredményeképp létrejött repülőgépmodellel a két legnagyobb repülőgépgyártó vállalat, az Airbus és Boeing légi járműivel kívánja felvenni a versenyt.

A keskeny törzsű gép 39 méter hosszú, és 156-168 utast képes szállítani.

Az 5555 kilométeres hatótávolságú repülő 2020-tól állhat szolgálatba, a hírek szerint a bevezető légitársaság a China Eastern lesz. Bár a C919-est Kínában gyártják, külföldi cégek kulcsszerepet töltenek be a rendszerek és a hajtóművek szállításában. Utóbbit például a CFM International készíti, amely az amerikai GE és a francia Safran vegyesvállalata.

Szavazzon!

Ön felülne egy kínai repülőgépre?