Nem a rossz idő, hanem a személyzet teszi tönkre a nyaralást

Bell at a hotel reception recepció szálloda
A hand presses the brass bell at a hotel reception in Frankfurt Main,
Vágólapra másolva!
A modortalan, kedvetlen személyzet, az elvárásoknak nem megfelelő színvonal és a munkával kapcsolatos telefonhívások a legzavaróbbak nyaralás alatt – derült ki az Év Szállása verseny indulása alkalmából készített friss Szallas.hu felmérésből.
Vágólapra másolva!

A magyar utazók 8 százaléka családon belül közösen dönt a nyaralás úti céljáról a Szallas.hu, friss felmérése szerint, mely a most induló Év Szállása verseny apropójából készült. Ott, ahol ez nem így történik, jellemzően a nő diktál.

illetve mely látnivalókra fizet be előre, csak minden harmadik vendég intézi a nyaralás alatti extra élményeket spontán” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

A rossz időnél van sokkal zavaróbb

A nyaralók nagy többsége a kikapcsolódás során az egyensúlyra törekszik: az aktív programokra és a passzív pihenésre nagyjából ugyanannyi időt szentelnek. Az ideális nyaralásba persze belerondíthatnak zavaró tényezők, melyek sorában az elvárt színvonalon aluli szolgáltatás, a modortalan személyzet, illetve a munkatársaktól beérkező hívások végeztek az élen.

A vendégre figyelni kell Forrás: DPA/AFP/Heiko Wolfraum

„Az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a szálláshelyhez, illetve a szolgáltatáshoz szorosan kapcsolódó mulasztások, hiányosságok mindennél jobban irritálják a vendégeket, a rossz idő, a hangoskodók vagy éppen a nyilvánosan egymást felfaló párok sokkal kevésbé verik ki a biztosítékot vakációzáskor” – mondta Szigetvári József.

A szakember hozzátette, az idén immár 5. alkalommal megrendezendő Év Szállása versenyen ezért is kap nagy hangsúlyt a vendégek véleménye:

több mint 600 ezer értékelés, várhatóan 150 ezer szavazat és a szakmai zsűri véleménye alapján osztják ki a legjobb szálláshelyeknek járó díjakat.

A szállásadóknak járó elismeréseken felül idén is megválasztják a Turizmus Szakma Példaképét, valamint átadják az Év Családbarát Szálláshelyének, az Év Külföldi Szálláshelyének és az Év Turisztikai Attrakciójának járó díjakat is.