A budapesti lett Kelet-Európa legjobb repülőtere

Budapest Airport, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Vágólapra másolva!
Az ötödik egymást követő alkalommal nyerte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere" díját. A világ legjobbja idén is a szingapúri Changi lett.
Vágólapra másolva!

A Skytrax tekintélyes, londoni székhelyű légiközlekedési tanácsadó cég, amely évről évre összeállítja a légitársaságok és repülőterek globális és regionális ranglistáját. A sorrendről maguk az utasok döntenek, hiszen

világszerte több tízezer utazó megkérdezése alapján állítják össze a listákat.

A „Kelet-Európa legjobb repülőtere" kategória elismerését immár sorozatban ötödik alkalommal nyerte el a Budapest Airport. „Rendkívül büszke vagyok a budapesti csapatra, hiszen

Az már csak hab a tortán, hogy tavaly ráadásul majdnem két millióval több utas fordult meg nálunk, mint egy évvel korábban" – kommentálta a hírt Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasvárója Forrás: Budapest Airport

Kelet-Európa tíz legjobb repülőtere

1. Budapest
2. Tallinn
3. Kijev Boriszpil
4. Bukarest
5. Riga
6. Belgrád
7. Tbiliszi
8. Pozsony
9. Szófia
10. Szkopje

A világ legjobb repülőtere idén is a szingapúri Changi lett. Európában a müncheni légikikötő vitte el a pálmát.

A világ tíz legjobb repülőtere

1. Szingapúr Changi
2. Szöul Incheon
3. Tokió Haneda
4. Hongkong
5. Doha, Hamad
6. München
7. Centrair Nagoya
8. London Heathrow
9. Zürich
10. Frankfurt

A különböző kategóriák nyerteseit itt nézheti meg.