Mi a bosszantóbb: a vízbe pisilés vagy az üvöltöző szülő?

Gyerekmentes hotel felnőttbarát szálloda pancsolás
Vágólapra másolva!
A családokat a szálláshelyen megrendezett tömeges rendezvények, míg a gyerek nélkül utazókat az extrém fegyelmezési módszereket használó szülők zavarják leginkább a Szallas.hu friss kutatása szerint. Minden második szülő nem tud kikapcsolni, ha gyerekkel nyaral, de a családi időtöltés kárpótolja őket. A gyermek nélkül utazók számára a hisztiző kiskorúnál is idegesítőbb az ordenáré módon üvöltöző, vagy éppen mindent a gyerekre hagyó szülő.
Vágólapra másolva!

Bár kétség kívül a gyerek nélkül utazók érzékenyen reagálnak a gyereksírásra – kétharmadukat kimondottan zavarja a hiszti –, de nem ez veri ki leghamarabb a biztosítékot. Minden második közülük tart attól, hogy a gyerek belepisil a vízbe, mégis ötből négy gyermektelen válaszadó a családi veszekedéseket,

a szülők káros fegyelmezési módszereit és silány magatartását emelték ki legrosszabb dologként.

A legtöbben a pihenésben érzik magukat hátráltatva, nem tudnak ugyanis kikapcsolódni, vagy csak szimplán nem szeretik a gyerekes családokat. „Ennek számtalan érdekes oka lehet, tízből egy például szégyenlőssé válik a kicsik előtt az alkoholfogyasztást, dohányzást illetően" – mondta Drávai-Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A síró csecsmő sokak nyugalmát zavarhatja Forrás: AFP

A válaszadók néhány extrém személyes indokot is felsoroltak: egyesek szemtanúi voltak, amint a gyerekek a svédasztal kínálatát összetapicskolták vagy rosszabb esetben megcsócsálták. A felmérés szerint a medence környéki fröcskölés vagy épp a használt pelenkák széthagyása sem teszi népszerűbbé a kisgyermekes üdülőket.

Tízből egy családot ért már atrocitás

A legtöbb családos számára természetes, hogy mindannyian együtt nyaralnak, tízből nyolcan ezért indulnak útnak kisgyerekkel. Vannak azonban olyanok is, akik nem akarják (10%) vagy nem is tudják másra bízni (6%) a gyermekek felügyeletét, amíg ők üdülnek. Minden második szülő gondolja, hogy ugyan kikapcsolódni nem tud, ha családostól utazik, de kárpótolja őt az együttlét öröme.

Nem mindenki tolerálja azonban a kicsik vagy épp a felnőttek viselkedését: tízből egy családot ért már atrocitás szálláshelyen vagy utazás során.

– mondta Drávai-Mészáros Judit. – Egy vendég arról számolt be, hogy rájuk nézve egy nyugdíjas pár fennhangon azt mondta, itt sem fognak tudni pihenni az ordítozástól." A felmérésből az is kiderült, hogy egy alkalommal egy „felnőttbarát" szálláshely wellness részlegéből ki akartak tiltani az ott tartózkodók egy családot, mondván, hogy 14 éven aluli gyermek nem tartózkodhat ott.

Nem mindenki szereti, ha pancsol a gyerek a medencében Forrás: Flickr/Stuart Seeger

A családosok számára egyébként inkább a nagyobb céges rendezvények, az esküvők, konferenciák vagy csapatépítők a zavaróak, melyek jellemzően tömeggel, hangoskodással járnak, arról nem is beszélve, hogy a személyzet figyelmét is lekötik, és sok esetben például az éttermi menüválasztékot is korlátozzák.

Ezeket keresik leginkább a gyermekes utazók

A kutatásban résztvevő családosok alig kétharmada érzi úgy, hogy a szállásadók fel vannak készülve a kisgyermekes családok fogadására, harmaduk csak közepesre értékeli őket ilyen tekintetben. „Az egyik vendég azt emelte ki, hogy tapasztalatai szerint kevés az olyan hotel, ahol a család együtt, mégis szeparáltan pihenhet" – ismertette a részleteket a marketingvezető.

A Szallas.hu kutatásában arra is kíváncsi volt, hogy a családosok milyen felszereltséget keresnek egy-egy szálláshelyen.

Minden másodiknak fontos szempont a gyerekágy,

kétharmaduknak az etetőszék, 70 százalékuknak a gyerekmenü, gyerek adag, és minden másodiknak az is, hogy az ételallergiával élőkre is gondoljanak a konyhán. Ötből négy válaszadó számára a babamedence vagy gyermekpancsoló megléte is meghatározó szempont. A családosok kétharmada arra is figyel, hogy legyen gyerekprogram, ugyanakkor az animátor, illetve gyerekfelügyelet csak a szülők harmadának kardinális kérdés.

Szavazzon!

Ön szerint melyik a bosszantóbb egy szálláson?